Hihetetlen módon tudott fordítani Rafael Nadal a londoni tenisz-vb-n


-A A+

Stefanos Tsitsipas könnyedén, két játszmában verte Alexander Zverevet a Londonban zajló férfi tenisz-világbajnokság szerdai napján, sikerével pedig biztosította helyét az elődöntőben. Ugyanebben a csoportban Rafael Nadal három szettben legyőzte az orosz Danyiil Medvegyevet.

A hatodikként rangsorolt görög játékos esélyt sem adott hetedik helyen kiemelt német ellenfelének, akinek mindössze egyetlen esélye volt az egész mérkőzésen, hogy fogadóként játékot nyerjen, miközben Tsitsipas az első szettben egyszer, a másodikban kétszer vette el Zverev adogatójátékát. A 21 éves Tsitsipas hétfőn Danyil Medvegyevet is megverte két játszmában, így a torna történetének első görög játékosa lett, aki négy közé jutott.

Nadal és Medvegyev idén az amerikai nyílt bajnokság döntőjében is összecsapott, akkor a spanyol öt játszmában nyert. Az Andre Agassi-csoport délutáni mérkőzésének első játszmájában mindössze egyetlen bréklabdát láthatott az O2 Aréna közönsége, ám mivel azt az idén US Open-döntős Medvegyev nem tudta kihasználni, rövidítés döntött. Ebben az orosz játékos 3-3 után az összes labdamenetet megnyerte, így előnybe került.

A második szett Nadal-brékkel kezdődött, és mivel a 19-szeres Grand Slam-tornagyőztes spanyol teniszező - aki soha nem tudta még megnyerni az évzáró vb-t - sokkal stabilabban szervált, mint korábban, 41 perc alatt egyenlített. A döntő felvonás eleje hatalmas Medvegyev-fölényt hozott: az orosz szórta a nyerő ütéseket, a spanyol sokat rontott, így jutottak el a felek 5-1-ig, amikor Nadal adogatóként mérkőzéslabdát hárított. Ettől lendületbe jött, sorozatban öt játékot nyert, majd a rövidítésben is jobbnak bizonyult az orosznál, akinek ez volt a második veresége.

A csoport zárónapján, pénteken a világelső Rafael Nadalnak pont Tsitsipas ellen kell kivívnia a továbbjutást. Ehhez az is kell, hogy a másik mérkőzésen Medvegyev legyőzze Zverevet.

Andre Agassi-csoport, 2. forduló:

  • Stefanos Tsitsipas (görög, 6.)-Alexander Zverev (német, 7.) 6:3, 6:2
  • Rafael Nadal (spanyol, 1.)-Danyiil Medvegyev (orosz, 4.) 6:7 (3-7), 6:3, 7:6 (7-4)

Az állás: 1. Tsitsipas 2 győzelem/0 vereség, 2. Zverev 1/1 (2-2), 3. Nadal 1/1 (2-3), 4. Medvegyev 0/2








EZT OLVASTA MÁR?

X