Elhunyt Klosz Péter, a Román Triatlon-szövetség elnöke


-A A+

Életének 49. évében elhunyt Klosz Péter, a Román Triatlon-szövetség elnöke – halálhírét a család közölte – számolt be az Erdély TV.

Küzdeni akarásával példaképe volt a fiatal sportolóknak és azoknak is akik sportszervezéssel foglalkoztak – egyike volt a triatlonszövetség alapítóinak, motorja volt a szövetségnek. A marosvásárhelyi sportember 2016 óta vezette a triatlonszövetséget – ő volt az, aki megalapozta a sportág hazai ismertségét, és számos elsőrangú nemzetközi versenyt hozott Romániába.

2017-ben 29 versenyt szervezett a FRTRI égisze alatt, amelyeken összesen 8000 sportoló haladt át a célvonalon. Legnagyobb vállalkozása az idén nyáron Marosvásárhelyen megszervezett multisport triatlon Európa-bajnokság volt – az eseményen 41 ország képviseletében több mint 3000 versenyző érkezett Maros megyébe. A Forbes magazinnak adott interjúban azt nyilatkozta, legnagyobb álma, hogy a tokiói olimpián román triatlonista is részt vegyen.  








EZT OLVASTA MÁR?

X