Eb-selejtező: a spanyolok kiverték a focit a trikolórok fejéből


-A A+

Megsemmisítő, 5-0-s vereséget mért a spanyol labdarúgó válogatott a Cosmin Contra vezette trikolórokra az Európa-bajnoki selejtezősorozat F-csoportjának utolsó fordulójában.

A madridi Wanda Metropolitano stadionban lejátszott összecsapásnak fura módon csak a már továbbjutott házigazdák számára volt tétje, ugyanis egy esetleges győzelemmel bebiztosíthatták helyüket a az első kalapos csapatok között a 2020-as kontinenstorna csoportjainak kisorsolása alkalmával. Ezzel szemben a múlt pénteken Bukarestben a svédektől kikapó, és ezáltal az egyenes ági továbbjutástól eleső románok demoralizáltan futottak ki, és ennek egykettőre az eredményjelzőn is nyoma lett. 

 

Az már az első percekben látszott, hogy Roberto Moreno csapata komolyan veszi a feladatot: a spanyol csapat egyből nekirontott Romániának. A nemzeti csapatban először eredményes Napoli-játékos, Fabián Ruiz már a nyolcadik percben a kapuba pofozott egy Dani Carvajal-lövés és Ciprian Tătărușanu-védés után kipattanó labdát.

Néhány perccel az első gól után gyakorlatilag először lépte át a felezővonalat a román válogatott, de Kepa Arrizabalaga védte George Pușcaș lövését, és nagyjából ennyit, illetve egy tizenegyesgyanús esetet jegyezhettünk fel a vendégektől: a fentieket nem számítva a román válogatott a kapuja elé húzódott, ellenállást nem igazán tanúsított, a spanyolok folyton nyomás alatt tartották ellenfelüket.

Ennek meg is lett az eredménye: Gerard Moreno a 33. percben a kapuval ellentétes irányba mozogva, remek mozdulattal fejelt a jobb alsó sarokba az ismét remekül futballozó Santi Cazorla beadása után, tíz perccel később pedig José Luis Gayá passza után maradt egyedül, és köszönte szépen a lehetőséget (3–0).

Két perccel a harmadik gól után a Magyaországon légióskodó Adrian Rus éppen menteni igyekezett Moreno centerezésénél, de a rajta megpattanó labda átverte a kimozduló Tătărușanut, így az öngól után negyedszer is ünnepelhettek a spanyolok.

A második félidőben sem adta fel a gólszerzés lehetőségét a spanyol válogatott, amely továbbra is fölényben játszott, Raúl Albiol mellett Mikel Oyarzabal és Paco Alcácer is beállt. Eközben néhány kisebb román sanszot is feljegyezhettünk – a vendégektől főleg Nicolae Stanciu törekedett a gólszerzésre – ám az álláson csak Oyarzabal módosított a hosszabbítás perceiben egy remek balos lövéssel (5-0)– 5–0.

A spanyol válogatott sikere nem volt kérdéses ezen az estén, Moratáék készülhetnek a kontinensviadalra. Norvégia Máltán tudott 2–1-re nyerni, amivel megelőzte a románokat, akik a vereség után visszacsúsztak a csoport negyedik helyére – igaz a Nemzetek Liga-playoffban való részvétel nem forgott veszélyben. Svédország hozta a kötelezőt Feröer ellen, s begyűjtötte a három pontot, igaz, a svédek második helye, s az ezzel járó kijutása már korábban biztossá vált.

Eb-selejtezők, F-csoport, 10. forduló

  • Spanyolország–Románia 5–0 (F. Ruiz 8., G. Moreno 33., 43., Rus 45+1. – öngól, Oyarzabal 92.)
  • Málta–Norvégia 1–2 (Fenech 40., ill. J. King 7., Sorloth 62.)
  • Svédország–Feröer 3–0 (S. Andersson 29., Svanberg 72., Guidetti 80.)
Az F-csoport végeredménye
1. Spanyolország 10 8 2 – 31–5 +26  26
2. Svédország      10 6 3 1 23–9 +14  21
3. Norvégia         10 4 5 1 19–11 +8  17
4. Románia         10 4 2 4 17–15 +2  14
5. Feröer              10 1 – 9 4–30 –26  3
6. Málta                10 1 – 9 3–27 –24  3

Még van egy utolsó esélyük

Bár a román válogatott a csoport 4. helyén végzett, még mindig kijuthat a 2020-as Európa-bajnokságra, amelynek egyik helyszíne épp a bukaresti Nemzeti Aréna lesz. Papíron az NL mind a négy osztályából négy-négy csapat vehetne részt a rájátszásban. Jelen állás szerint azonban az első és második vonalból mindössze kettő, illetve négy válogatott nem jutna ki közvetlenül az Eb-re. Az ott fennmaradó egy-egy helyet a harmadosztályból töltenék fel. Ezek jelenleg az A divízióból Svájc és Izland, a B-ből Bosznia-Hercegovina, Észak-Írország, Wales és Szlovákia, a C-ből Skócia, Magyarország, Norvégia, Szerbia, Bulgária, Izrael és Románia, míg a D-ből Grúzia, Észak-Macedónia, Koszovó és Fehéroroszország lenne érintett a rájátszásban. A trikolórok pénteken 13 órakor tudják meg elődöntőbeli ellenfelüket, ez minden valószínűség szerint a Skócia, Izland kettősből kerül majd ki. Mivel a román válogatott koefficiense a legalacsonyabb a versenyben maradt csapatok között, ezért az egy mérkőzéses elődöntőt mindenképpen idegenben kell megvívnia. 

A pótselejtezős négyes tornák elődöntőit 2020. március 26-án, a döntőket 31-én rendezik meg. 








EZT OLVASTA MÁR?

X