Erste Liga: küzdelmes mérkőzésen győzte le a Sportklub az UTE-t
Nagy küzdelemben tartotta otthon a bajnoki pontokat a csíkszeredai csapat. Az UTE szerezte meg a vezetést, ám később a hazaiak a maguk javára fordították a meccset, amely 59 csíki kapura lövést hozott.
A válogatott szünet miatt jégkorongra kiéhezett közönség és nagyszerű hangulat fogadta Csíkszeredában a pályára lépő csapatokat. A nézőtéri lelkesedés a játékosokra is átragadt, nagyszerű iramban kezdődött a találkozó és némi meglepetésre a budapestiek szerezték meg a vezetést: a 8. percben Pance közelről vette be Adorján Örs kapuját (0-1). Három perc múlva érkezett a már-már szokásosnak nevezhető Kuljash bomba, ami meghozta a hazai egyenlítést (1-1).
A második harmad Sportklub fölényt hozott, ám a kék-fehérek csak egy alkalommal tudtak betalálni: a 39. percben Becze volt eredményes (2-1). Továbbra is nagy lövésszámmal operáltak a házigazdák, ám Duschek a helyén volt, maradt a minimális haza előny a záró játékrész előtt.
Vérbeli rangadóhoz illő küzdelmet hozott a harmadik húsz perc. Gyors gólváltással indult a harmad: előbb Nagy egyenlített a 41. percben (2-2), majd Papp Szabolcs vette vissza csapatának a vezetést (3-2). Hosszabb gólcsendet követően Salló növelte kettőre a különbséget az 52. percben (4-2). A lilák azonban nem érezték még lefutottnak a mérkőzést és Salló gólja után alig több mint két perc alatt kiegyenlítették az állást: Di Diomete góljával egy gólra hozta övéit (4-3), a következő percben pedig újra érkezett Pance és tette teljesen nyílttá a végjátékot (4-4). Ebben pedig a Sportklub volt a jobb, az 59. percben Becze szép egyéni megmozdulásból szerezte meg a hazaiak győztes találatát (5-4).
Csíkszeredai Sportklub–Újpesti TE 5–4 (1–1, 1–0, 3–3)
Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya 1850 néző
Gólszerzők: Kuljash (11.p.), Becze (39. és 59.p.), Papp (44.p.) és Salló (52.p.), ill. Pance (8. és 55.p.), Nagy (41.p.), Di Diomete (54.p.)
Kapura lövések száma: 59–22
Büntetőpercek: 8, ill. 14 perc
További eredmények:
- Corona Brassó - Ferencváros 4-3 (büntetők után)
- DAB - Fehérvári Titánok 6-2
- Hokiklub Budapest - Schiller Vasas HC 7-2
- Debreceni EAC - Gyergyói Hoki Klub 4-3 (büntetők után)
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34934 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34936 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni