FRISSÍTVE – Forma–1: Hamiltoné a pole pozíció Abu-Dzabiban


-A A+

FRISSÍTVE: Az immár hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma–1-es idényzáró Abu-Dzabi Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről.

A 34 éves Hamiltonnak ez az idei 11. és pályafutása 88. pole pozíciója. Az időmérőn Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas zárt másodikként, de az ő autójában korábban motort kellett cserélni, ezért a finn pilóta a mezőny végéről rajtol majd.

A második rajtkocka így a holland Max Verstappené (Red Bull) lesz, míg a harmadik pozícióból Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája startolhat.

Leclerc mellől márkatársa, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel indul, kettejük csatája azért is érdekes lehet, mert két héttel ezelőtt, a Brazil Nagydíjon a hajrában ütköztek, melynek következtében mindketten feladni kényszerültek a versenyt.

Az 55 körös Abu-Dzabi Nagydíj vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

  • Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
  • Max Verstappen (holland, Red Bull)

2. sor:

  • Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
  • Sebastian Vettel (német, Ferrari)

3. sor:

  • Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)
  • Lando Norris (brit, McLaren)

4. sor:

  • Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)
  • Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)

5. sor:

  • Nico Hülkenberg (német, Renault)
  • Sergio Perez (mexikói, Racing Point)

6. sor:

  • Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)
  • Lance Stroll (kanadai, Racing Point)

7. sor:

  • Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
  • Kevin Magnussen (dán, Haas)

8. sor:

  • Romain Grosjean (francia, Haas)
  • Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

9. sor:

  • Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)
  • George Russell (brit, Williams)

10. sor:

  • Robert Kubica (lengyel, Williams)
  • Valtteri Bottas (finn, Mercedes)







EZT OLVASTA MÁR?

X