Nő kézilabda-vb: elszenvedte második vereségét a magyar csapat
A magyar női kézilabda-válogatott egygólos vereséget szenvedett Montenegrótól a Japánban zajló világbajnokság csoportmeccseinek harmadik fordulójában.
A magyarok az első meccsüket megnyerték Kazahsztán ellen, majd kikaptak Spanyolországtól, most pedig – a román idő szerint reggel nyolckor kezdődött meccsen – Montenegrótól is. A magyarok mindössze 53 százalékos hatékonysággal lőttek kapura, ez okozta elsősorban a vereségüket.
Ahogy várni lehetett, kőkeményen védekeztek a montenegróiak, ám a magyarok felkészültek, jól kezelték ezt a durva stílust, és ezúttal nem kezdtek rosszul. A meccs elején két büntetőt is lőhettek, kikényszerítettek három kiállítást, ennek ellenére nem tudtak ellépni, mert több lövést elrontottak, illetve gólt kaptak kettős emberelőnyben.
Még húsz perc sem telt el, amikor Katarina Bulatovic és Durdina Jaukovic is két kiállítással rendelkezett, ezért őket a folytatásban kockázatos volt pályán tartani védekezésben. Bár Bíró Blanka kimondottan jól védett, csapattársai pedig a spanyolok elleni találkozóval ellentétben ezúttal számos lendületes, gyors akciót vezettek, továbbra sem céloztak pontosan, így Montenegró a 24. percben – a meccs során először – átvette a vezetést (10–9).
A második felvonást rosszul indította a magyar csapat, továbbra is sok volt a rontott lövés a szélekről és a belső posztokról egyaránt (13–16). Ezt gyors javulás, egy nagyszerű 4–0-s sorozat és fordítás követte, majd ismét jöttek a hibák, és Montenegró visszavette a vezetést, amit taktikus játékkal megtartott a végéig.
A mezőny legeredményesebb játékosa Jovanka Radicevic volt nyolc góllal. A Debrecen balátlövője, Jelena Despotovic egy, a Győr jobbátlövője, Katarina Bulatovic két gólt dobott. A magyar kapuban Bíró Blanka 33 lövésből tizet kivédett.
A két csapat nyolcadik alkalommal találkozott egymással, négy magyar siker mellett a montenegróiak is negyedszer győztek.
A mezőny legeredményesebb játékosa Jovanka Radicevic volt nyolc találattal, a magyaroknál Schatzl Nadine hét, Lukács Viktória hat gólt dobott.
A magyarok szerdán Szenegállal, pénteken pedig Romániával játszanak a csoportban. A középdöntőbe az első három helyezett kerül, a papírforma szerint a románok elleni meccsen dől majd el, hogy sikerül-e a továbblépés a válogatottnak. A világbajnokság győztese kijut a jövő nyári, tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek pedig selejtezőt játszhatnak márciusban.
- 33026 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33028 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33029 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33030 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33031 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33031 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni