Megvalósult álom: fedett jégpályát avattak Székelyudvarhelyen


-A A+

Sok évtizedes álom valósult meg azzal Székelyudvarhelyen, hogy hétvégén átadták a közönségnek a város fedett jégpályáját. Az új létesítmény jégkorongezdések, korcsolyaoktatás és közkorcsolyázás helyszíne lesz a téli időszakban, nyáron pedig más sportoknak és rendezvényeknek adhat otthon.

Egész hétvégén tartó eseménysorozattal ünnepelte meg Székelyudvarhely, hogy elkészült a város fedett jégpályája. A péntektől vasárnapig tartó programok sorát Gálfi Árpád polgármester ünnepi köszöntője nyitotta meg. A polgármester felidézte, hogy nagy utat tettek meg, amíg a kezdeti tervektől eljutottak a jégpálya megnyitásáig. Kezdetben csupán egy sátortetős jégpályát szerettek volna, aztán ahogy telt az idő, úgy formálódtak, alakultak, egészültek ki a tervek, hogy végül egy korszerű, többfunkciós létesítményben öltsenek testet.

Gálfi Árpád elmondta: a beruházás nem fejeződött be, szeretnék a jégpályát szépíteni és fejleszteni, többek között további öltözőket és lelátót is terveznek. A városvezető emlékeztetett rá, hogy nagy segítségére volt a városnak a jeges sportok felkarolásában a Székelyföldi Jégkorong Akadémia.

Az Székelyföldi Jégkorong Akadémi 2016-ban vonta be Székelyudvarhelyt képzési rendszerébe. Éveken át Csíkszeredába kellett szállítani a jégkorongozó gyerekeket heti rendszerességgel, hogy jeges edzéseken vehessenek részt. A székelyudvarhelyi jégpálya problémáival Hokisztorik sorozatunkban részletesen foglalkoztunk.

A hétvégén hosszú évek után újra jégkorong-mérkőzéseken izgulhattak a helyiek, szombaton és vasárnap koncertek, jégtáncbemutatók és az elmaradhatatlan szabadkorcsolyázás színesítették a programot és jégbulira is várták a közönséget.

A jégpálya hétfőn kezdte meg hivatalos működését. Zörgő Noémi a polgármesteri hivatal sajtószóvivője tájékoztatása szerint hétköznapokon napi két alkalommal korisuli keretében kisiskolásoknak szóló korcsolyaoktatási programra várják a gyerekeket. Emellett minden nap lehetőség lesz közkorcsolyázásra, valamint a jégkorong-edzések is állandó méltó helyet kapnak a létesítményben – mondta el a szóvivő. Zörgő Noémi azt is elárulta, hogy a téli ünnepek idején speciális programmal várják majd a korcsolyázás szerelmeseit. A jégpályával kapcsolatos hírek, információk megtalálhatóak a létesítmény Facebook oldalán.

A műjégpálya 2250 négyzetméteres, 13 méter maximális belmagasságú, 1700 négyzetméteres jégfelületet biztosít jégkorong-mérkőzésekre, illetve lakossági korcsolyázásra. A helyszínen korcsolyakölcsönzésre is van lehetőség felnőtteknek és gyerekeknek (25-ös cipőmérettől) egyaránt.







EZT OLVASTA MÁR?

X