Női kézi-vb: a magyar és a román válogatott jutott ki az olimpiai selejtezőre


-A A+

A magyar női kézilabda-válogatott kijutott a márciusi olimpiai selejtezőtornára, mivel a Japánban zajló világbajnokság hetedik helyezését Svédország szerezte meg Németországgal szemben.

Az Európa-bajnokságról az a két legjobb csapat

- a negyedik román és a hetedik magyar -

szerzett részvételi jogot a selejtezőre, amely nem vívta ki az olimpián vagy a kvalifikációs tornán való szereplés lehetőségét a mostani vb-n.

A magyar együttes nem jutott tovább a csoportkörből a középdöntőbe, és az alsóházi rájátszás két mérkőzése után a 14. helyen végzett. A küldöttség már kedden hazautazott, pénteken pedig svéd sikernek szurkolt, hiszen csak ebben az esetben juthatott ki a selejtezőtornára.

A németek csak győzelem esetén vehettek volna részt a tavaszi selejtezőn. A svédek tudták, hogy amennyiben veszítenek, az Európa-bajnoki hatodik helyezésükkel akkor is kijutnak a kvalifikációs tornára. Őket az motiválhatta, hogy vb-hetedikként könnyebb csoportba kerülnek márciusban, ennek ellenére csütörtökön még kemény futóedzésen vettek részt a kumamotói kastély melletti dombokon.

Alicia Stolle öt góljának köszönhetően remekül kezdtek a németek a pénteki helyosztón, ám a svéd csapat egy 6-1-es sorozattal fordított, egyre lendületesebben és pontosabban játszott, így a szünetben már öt találattal vezetett. A második félidőben sem változott a játék képe, a különbség tíz gól fölé nőtt, és a skandinávok végül meglepően magabiztosan, 35-24-re győztek.

A magyar válogatott hatszor vett részt olimpián, legutóbb 2008-ban. A selejtezőt március 19-22. között rendezik Kína, Szerbia, Magyarország, és a világbajnokság bronzérmesének részvételével. A tornát nagy valószínűséggel a vb-harmadik válogatott rendezi, de a magyar szövetség is jelentkezett házigazdának.

Hollandia az első, Spanyolország a második döntős

Hollandia válogatottja 33-32-re legyőzte az ötkarikás bajnok Oroszország csapatát, Spanyolország pedig 28-22-re felülmúlta a címvédő Norvégiát a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság pénteki első elődöntőjében, így vasárnap, romániai idő szerint 13:30-tól holland-spanyol döntőt rendeznek. Mivel egyikük sem nyert még soha vébé-címet, "elsőbálos" világbajnokot ünnepelhetünk majd.

A hollandoknak ez volt a harmadik vb-elődöntőjük, és a második, amelyet megnyertek. Abbingh nyolc, Polman kilenc gólt dobott, a túloldalon Anna Vjahirjeva 11 alkalommal volt eredményes.

Eredmények:
    a 7. helyért:

  • Svédország-Németország 35-24 (18-13)

    az 5. helyért:

  • Montenegró-Szerbia 28-26 (13-12)

    elődöntők:

  • Oroszország-Hollandia 32-33
  • Norvégia-Spanyolország 22-28







EZT OLVASTA MÁR?

X