Magyar befektető vásárolt tulajdonrészt a kassai futballklubban


-A A+

Meghatározó tulajdonrészt szerzett a magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Arago Csoport az FC Kosice (Kassai FC) futballklubban.

A nagy hagyományokra visszatekintő, jelenlegi cégjogi formájában 2018 óta működő egyesület a szlovák bajnokság másodosztályában szerepel.

„Az Arago Csoport az elmúlt években nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is kialakított egy jelentősebb befektetési portfóliót. A sport, azon belül is a futball ráadásul ismerős terep számunkra, hiszen nyolc éve az egyik legnépszerűbb magyar futballklub, a DVTK többségi tulajdonosai is vagyunk" – idézte a cég közleménye Sántha Gergelyt, az Arago Holding ügyvezetőjét, aki hozzátette: kassai szerepvállalásukat több dolog is alátámasztotta, de leginkább a tulajdonostársaik elhivatottsága, a klub komoly hagyományai, valamint Kassa és vonzáskörzetének sportban rejlő lehetőségei miatt született meg a döntés.

 

„Miskolc és Kassa földrajzi közelsége, testvérvárosi volta, illetve közös kulturális és sportmúltja csak ráadás volt" – írták.

Dusan Trnka, az FC Kosice elnöke azt mondta, nagyon örülnek magyar partnereiknek, a mostani fontos lépés a klub financiális hátterének biztosításában.

„A magyar tulajdonosok ráadásul hozzák magukkal azt a tapasztalatot, amit az új, modern, miskolci stadion üzemeltetése során eddig szereztek. Együtt dolgozunk azért, hogy a kassai futball ismét méltó legyen a korábbi sikereihez" – fogalmazott a klubvezető.

(Nyitókép forrása: FC Kosice Facebook-oldal)








EZT OLVASTA MÁR?

X