Jégkorong Erste Liga: a Sportklub nyerte az erdélyi rangadót


-A A+

Kemény küzdelemben, nagy iramú mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot az Erste Liga éllovasa a Corona Brassó elleni karácsonyi rangadón. A csíkszeredaiak új orosz légiósa, Vesutkin góllal és gólpasszal mutatkozott be a Vákár Lajos Műjégpálya közönségének.

Szépen megteltek a lelátók a két csapat karácsony másodnapjára kiírt meccsére, a kezdésre nyugodtan kitehették volna az ajtókra a megtelt táblát. A közönség hangulatát fokozta, hogy kezdés előtt bemutatták a pályán a néhány napja éppen Brassóban elnyert kupát.

Az ünnepi hangulat elrontásáról Tranca gondoskodott a vendégek részéről az ötödik percben megszerezve a vezetést a sárga-kékeknek (0-1). Nem tartott sokáig a brassói öröm, fél percen belül egyenlített a Sportklub, a liga kanadai táblázatának vezetője, Shalla talált be Tőke kapujába (1-1). Lendületben maradtak a hazaiak és a játékrész végéig két gólos előnyt dolgoztak ki. A 11. percben emberelőnyben Pelley, a 17. percben egyenlő létszámnál a debütáló Vesutkin volt eredményes (3-1).

A második játékrészben javarészt mezőnyjátékot láthatott a közönség, kevés volt az igazán szép momentum és a gólhelyzetek kidolgozásával is adósak voltak a csapatok. A végére azért megrázták magukat a felek és a második szünetet jelző dudaszó előtti percekben kétszer is megrezdültek a hálók. Előbb Brown zárkóztatta a vendégeket a 38. Percben (3-2), rá fél percre Fodor állította vissza a kétgólos különbséget (4-2).Alig kezdődött el a záró játékrész, újabb vendég-gól okozott riadalmat a kék-fehér hívek körében, Gliga tette szorossá ismét a küzdelmet a 41. perc elején (4-3). Hosszú percekig ismét a küzdelem dominált a pályán, majd az újabb hazai emberelőnyt Bíró váltotta gólra az 54. percben (5-3). Az izgalmaknak azonban nem volt még vége, három perccel a végső dudaszó előtt  Fowlie góljával ismét csak egy gól volt a felek között (5-4).  Az utolsó percben végül Salló egy végletekig kijátszott helyzet végén eldöntötte a mérkőzést (6-4).  Győzelemmel búcsúzott tehát erre az évre a hazai pályától a Sportklub, a lefújást követően hosszú percekig éltette a csapatot lelkes szurkolótábora.

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz
Csíkszeredai Sportklub–Brassói Corona 6–4 (3–1, 1–1, 2–2)
Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya 1950 néző
Gólszerzők: Shalla (5.p.), Pelley (11.p.), Vesutkin (17.p.), Fodor (39.p.), Bíró T. (54.p.) és Salló (60.p.), ill. Trancă (5.p.), Brown (38.p.), Gliga (41.p.) és Fowlie (58.p.)
Kapura lövések száma: 28–29
Büntetőpercek: 6, ill. 6 perc







EZT OLVASTA MÁR?

X