Kassai Viktor visszavonult


-A A+

Befejezte pályafutását Kassai Viktor futballbíró, aki 2008-ban olimpiai, 2011-ben pedig Bajnokok Ligája-döntőt vezetett.

„Harmincéves játékvezetői pályafutást fejezek be, hogy új kihívások elé tekintsek. Húsz évet töltöttem a magyar élvonalban, a nemzetközi mérkőzéseken pedig lényegében minden összejött, amit célul tűzhettem ki. Három évtized hosszú idő. Úgy döntöttem, hogy kezdődjön egy új korszaka az életemnek. Nem szeretnék eltávolodni a labdarúgástól, a sportvezetésben képeztem magam az elmúlt időszakban, és bízom benne, hogy sikeres lehetek ezen a területen is” – idézte magyar szövetség honlapja Kassait.

A 44 éves játékvezető egyúttal köszönetet mondott a szövetségnek, a vezetőknek, a pályatársaknak, akik segítettek, hiszen - megfogalmazása szerint - nélkülük nem érhette volna el a sikereket.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X