Rövidpályás gyorskorcsolya Eb: a Liu-testvérek Debrecenben sem találtak legyőzőre


-A A+

A magyar válogatott négy arany- és három ezüstéremmel a hollandok mögött a második helyen zárt az éremtáblázaton a debreceni Főnix Csarnokban rendezett rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.

A magyar csapat összes érmét a Liu testvérek szerezték: Shaoang két arany- és két ezüstérmet, míg bátyja, Shaolin Sándor két aranyat és egy ezüstöt nyert.

A férfi összetett versenyt Liu Shaoang nyerte meg, úgy hogy bátyja, Liu Shaolin Sándor ezüstérmes lett. A férfiak rajtprocedúrája némileg elhúzódott, a két holland versenyző ugyanis rossz sorrendben állt fel. Amikor ezt az indítóbíró kiszúrta, a hollandok nagy nevetés és egy pacsi kíséretében helyet cseréltek. A testvérpár a pontverseny első két helyéről várta a szuperdöntőt, és az újabb duplázáshoz az is elég volt számunkra, hogy Shaolin az utolsó előtti, testvére pedig az utolsó helyen érjen célba. A futamon a Liu testvérek ennek ellenére egyből az élre álltak, az első részhajrát Shaolin vitte el. A táv második harmadában Shaoang leszakadt a mezőnytől, és láthatóan a váltóra tartalékolt, míg bátyja a többiekkel együtt haladt.

Az utolsó harmadra Shaolin is lelassított - öccse már körhátrányban haladt -, a szuperdöntőt pedig így a jó taktikával versenyző orosz Szemjon Jelisztratov nyerte meg, ezzel az összetett pontverseny harmadik helyére jött fel.

A magyar testvérpár hetedszer aratott kettős diadalt az Eb-ken: 2017-ben 1000 méteren, tavaly Dordrechtben 500 és 1500 méteren, valamint összetettben, most Debrecenben pedig az 500 és 1000 méter mellett ugyancsak összetettben.

A nőknél a mindhárom egyéni távon aranyérmes holland Suzanne Schultingnak mindössze rajthoz kellett állnia a szuperdöntőben.

Mindkét magyar váltót kizárták

Liu Shaolin Sándor szerint nem kellett volna kizárni az első helyen célba érő, de a büntetés miatt negyedikként záró férfi váltót. Az olimpiai bajnok staféta befutó embere az MTI-nek azt mondta: mire testvére, Liu Shaoang odaért a váltáshoz, szabályszerűen megelőzte az orosz versenyzőt, így sokkal inkább az oroszok akadályozták a magyarokat. „Nem arról volt szó, hogy éppen csak egy kicsivel voltunk előttük, hanem jócskán. Nem értem a kizárást" - értékelt a csapat szereplése miatt csalódottan, egyéni eredményei miatt ugyanakkor elégedetten Liu Shaolin. Elárulta: az eredményhirdetésen meg is mondta a bírónak, hogy szerinte nem hozott jó döntést. "Remélem, jól fog aludni" - mondta félig viccesen a Ferencváros gyorskorcsolyázója, aki azt is megjegyezte, hogy a hollandok is gratuláltak nekik, a videózás alatt mindenki arra számított, hogy az oroszokat büntetik meg.

Az egyéni szereplésével kapcsolatban kijelentette, jó Európa-bajnokságot zártak, büszke és boldog amiatt, hogy ilyen szép számú magyar közönség előtt testvérével mind a négy számban elvitték az aranyérmet. Hozzátette, reményei szerint ez a rendezés és ritkán tapasztalható hangulat megmutatta a nemzetközi szövetségnek (ISU), hogy érdemes lenne Magyarországnak minél több rangos versenyt adni.

Liu Shaolin Sándor öccse, Liu Shaoang is elégedetten nyilatkozott az egyéni szerepléséről, főleg annak fényében, hogy a kontinensviadal előtt két és fél hétig nem tudott edzeni, annyira fájt a háta. „Tegnap este nagyon fájt a fejem, nem éreztem magam annyira jól, ezért beszéltük meg azt Sanyival, hogy megpróbálom én védeni őt ezer méteren" - emlékezett vissza a történtekre Liu Shaoang, aki bátyjával karöltve hibátlan versenyzést mutatott be a távon.

A váltóval kapcsolatban meglátása szerint "mindent jól csináltak", sajnálja, hogy kizárták őket, mert a csapatban szerzett érem mindig különösen fontos és egyben különleges érzés számára.

Kövér Balázs nemzetközi bíró az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott, a szabálykönyv alapján nem lehet belekötni az ítéletbe, ugyanakkor ilyenből még jó néhányat fel lehetett fedezni ebben a futamban.

A férfihoz hasonlóan ugyancsak kizárt, így negyedikként záró női váltó tagjai csalódottak voltak az eredmény miatt, ugyanakkor mindannyian úgy vélték, a szabálytanakodó Bácskai Sára Luca taktikailag nem hibázott. „Saci döntése jó volt, valamit tennie kellett, mert a holland és az olasz váltó kezdett meglépni tőlünk. Talán jobban előkészíthette volna az előzést, de mivel ez volt az első döntőnk ebben a szezonban, nem lehetünk elégedetlenek" - fogalmazott Jászapáti Petra, aki egyéni szereplésével kapcsolatban kifejtette, az 1000 méteren elért kilencedik helyénél jobbat szeretett volna, de a futamok közben hozott döntéseivel maximálisan elégedett.

Bácskai elmondta, a hibája miatt nem boldog, de ebből az esetből is igyekszik tanulni. Az ausztrál születésű, élete első Eb-jén szereplő Lockett Deanna vegyes érzelmekkel távozik Debrecenből, mert voltak jó és rossz futamai, azt ugyanakkor megjegyezte, hogy többet várt magától.

A magyar válogatott négy arany- és három ezüstéremmel zárta a kontinensviadalt.

    férfi összetett, Európa-bajnok:
1. Liu Shaoang 77 pont
2. Liu Shaolin Sándor 75
3. Szemjon Jelisztratov (Oroszország) 65
    női összetett, Európa-bajnok:
1. Suzanne Schulting (Hollandia) 102 pont
2. Arianna Fontana (Olaszország) 68
3. Martina Valcepina (Olaszország) 34

A kontinensviadal legeredményesebb versenyzője a holland Suzanne Schulting volt, aki mind az öt számban aranyérmet ünnepelhetett.

                                  ARANY      EZÜST        BRONZ
Hollandia                        5                3                    -
Magyarország                4                3                     -
Oroszország                  1                 -                     4
Olaszország                   -                 4                    3
Izrael                              -                   -                    1
Lengyelország                -                  -                     1
Németország                  -                   -                    1







EZT OLVASTA MÁR?

X