NFL - Nagyszerű támadók az 54. Super Bowlon


-A A+

Romániai idő szerint hétfőn 1.30-tól rendezik a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 54. Super Bowlt, melyen az Amerikai Főcsoport (AFC) bajnoka, a Kansas City Chiefs és a Nemzeti főcsoport (NFC) győztese, a San Francisco 49ers küzd meg egymással a Vince Lombardi-trófeáért.

Az alapszakaszban nyújtott teljesítménye alapján egyik csapat nagydöntős szereplése sem meglepetés, ugyanakkor a San Francisco menetelése váratlan volt, mivel az előző idényt mindössze négy győzelemmel zárta. Az egyetlen együttes az NFL-történetében, amely egy ilyen szezont követően ért a csúcsra, a St. Louis Rams volt 2000-ben.

A Kansas City Chiefsben az előző szezon legértékesebb játékosának megválasztott irányító, Patrick Mahomes a vezér. A 24 éves játékos jól kezdte az idényt, utána viszont térdsérülés miatt több mérkőzést is kihagyott. A rájátszásban ugyanakkor eddig ellenállhatatlannak bizonyult, két mérkőzésen 615 yardot passzolt, 8 touchdown-átadással, eladott labda nélkül. Vezetésével a Kansas City a Houston Texans elleni összecsapásán a második negyed elejéig összeszedett 24 pontos hátrányát pillanatok alatt dolgozta le és 51-31 nyert, majd a Tennessee Titansnek sem volt ellenszere, hiába vezetett 17-0-ra.

Az ötven év után először Super Bowl-résztvevő Chiefsnek a nagydöntőben már szinte biztosan nem férne bele egy komolyabb hátrány, mivel a San Francisco 49ers mind támadó-, mind védő egységét tekintve sokkal erősebb, mint korábbi két ellenfele. A 49ers mindkét playoff-mérkőzésén rendkívül sima győzelmet aratott hazai pályán, előbb Minnesota Vikings együttesét 27-10, majd a Green Bay Packerst 37-20-ra verte. Utóbbi találkozón már 27-0-ra vezetett a harmadik játékrészben. Mindezt tette úgy, hogy az irányító Jimmy Garoppolónak mindössze nyolc passzkísérletre volt szüksége. A 49ersnek amúgy is erőssége a futás, ebben legnagyobb fegyvere a vezetőedző Kyle Shanahan, aki rendkívül kreatív az ilyen játékok kidolgozásában.

Mindkét vezetőedző rendelkezik már Super Bowl-tapasztalattal, Shanahan a 2017-es nagydöntőben még az Atlanta Falcons támadóinak koordinátora volt, csapatával 28-3-ra vezetett a harmadik negyedben a New England Patriots ellen, amely azonban a finálék történetének legnagyobb fordítását bemutatva, az első hosszabbítással zárult összecsapáson 34-28-ra nyert. Andy Reid segédedzőként 1997-ben a Green Bay Packersszel már a csúcsra ért, vezetőedzőként azonban csak az 2005-ös, ugyancsak a New England Patriots-cal szemben elbukott nagydöntőt tudja felmutatni. Akkor a Philadelphia Eaglest vezette. Érdekesség, hogy az akkori és a mostani döntő között eltelt 15 év a második leghosszabb "szünet" a Super Bowlokat megjárt vezetőedzőket tekintve.

A San Francisco a hetedik nagydöntőjére készül, hatodik végső sikerével pedig beérheti az örökrangsor élén a Pittburgh Steelers és a New England Patriots együttesét. A Kansas City a klub történetének eddigi egyetlen Super Bowl-győzelme, 1969 óta nem volt résztvevő.

A fogadóirodáknál a Chiefs minimális különbséggel favorit, a szakértők szoros döntőt várnak.

A világ legnézettebb egyestés sporteseménye természetesen nemcsak a játékról, hanem a lélegzetelállító körítésről, és az őrült összegekről is szól. A mérkőzést közvetítő Fox csatorna több mint 100 kamerával - első alkalommal 8 és 4 K felbontásban - készül, a félidőben ezúttal Jennifer Lopez és Sharkira lép majd fel, egy félperces reklámért 5,6 millió dollárt kell fizetnie a hirdetőknek. A legolcsóbb jegyek a feketepiacon jelenleg 4500 és 5000 dollár között mozognak.








EZT OLVASTA MÁR?

X