FRISSÍTVE - Fed-kupa: Ana Bogdan legyőzte Kudermetovát, 1-1 az állás a román-oroszon


-A A+

FRISSÍTVE: A budapesti, április 14 és 19 között megrendezésre kerülő Fed-kupa 12-es fináléjába jutásért küzd pénteken és szombaton a kolozsvári BT Arénában Románia és Oroszország női tenisz válogatottja. Az első nap végén 1-1-re állnak a felek, miután Jekatyerina Alexandrova legyőzte Gabriela Rusut, majd Ana Bogdan három szettben diadalmaskodott Veronika Kudermetova felett. 

Mindkét oldalon vannak nagy hiányzók, a hazai csapat két biztos győzelemtől esett el azzal, hogy ez alkalommal nem vállalta a megmérettetést a WTA-ranglista 2. helyén álló Simona Halep, de Florin Segarceanu szövetségi kapitány majd' majd kilátástalan helyzetbe került azzal, hogy távol maradt Irina Begu, Monica Niculescu és Mihaela Buzarnescu is. A román Fed-kupa csapat emiatt aztán a tartalékok tartalékaival érkezett Kolozsvárra, a legjobban helyezett (WTA 98) Ana Bogdan éppen csak befér százas listára. A másik, egyes mérkőzésekre jelölt játékos, Gabriela Ruse a WTA-ranglista 183. pozícióját foglalja el.

Ezzel szemben, bár az ellenféltől is kiesett két húzóember - Szvetlana Kuznyecova és Anasztaszija Pavljucsenkova - Igor Andrejev orosz szövetségi kapitány sokkal jobb csapatot rakhatott össze: Jekatyerina Alexandrova (WTA - 28.), Veronika Kudermetova (WTA - 40.), Ana Blinkova (WTA - 54.), és Ana Kalinszkaja (WTA - 109.). 

A csütörtöki sorsoláson a következő párosítások alakultak ki:

Fed-kupa, play off, Románia-Oroszország
péntek, 16 órától
Gabriela Ruse – Jekatyerina Alexandrova 1-6, 4-6
Ana Bogdan – Veronika Kudermetova 6-3, 6-7, 6-1
szombat, 14 órától
Ana Bogdan – Jekatyerina Alexandrova
Gabriela Ruse –  Veronika Kudermetova
Irina Bara/ Raluca Olaru – Anna Blinkova/ Anna Kalinszkaja 
18:24
A spanyolok és a svájciak már lezárták az első napot

A román-orosz párharccal egyidőben hét további összecsapást is rendeznek a női tenisz Fed-kupában. A sorozat honlapjáról néhány eredmény:

Egyesült Államok–Lettország 0-0
Hollandia–Fehéroroszország 1-1
Brazília– Németország 0-1
Spanyolország–Japán 2-0
Svájc–Kanada 2-0
Belgium–Kazahsztán 0-0
Szlovákia–Nagy-Britannia 1-0

19:30
Ana Bogdan - Veronika Kudermetova 6-3, 6-7, 6-1

A nap második mérkőzésén a legjobban rangsorolt román teniszető, a WTA-ranglista 98. helyén álló Ana Bogdan és a "másodhegedűsként" is előrébb pozícionált Veronika Kudermetova (WTA 40.) csapott össze. A két játékos eddig egyszer találkozott, még 2017-ben, akkor Bogdannak sikerült nyernie 2-0-ra. Ana kezdhette a meccs első gamét, amelyet sikeresen megnyert. Kudermetova is megmutatta magát, mivel szerváját nagyon hamar megnyerte. 1-1

A harmadik gameben Kudermetova breaklabdához jutott, az orosz nem hibázott a hálónál, így elvette a román adogatását. 2-1es break előnnyel ülhetett le.

A negyedik játékban Ana Bogdan magához ragadta a kezdeményezést és agresszívabb játékkal rukkolt elő, sikerült breaklabdáig eljutnia, majd a második lehetőséggel élni is tudott és re-breakelt. 2-2

A sikeres break után a román lány hozta saját szerváját, így a mérkőzés során először vezethetett a tabellán. Kudermetova a következő adogatását megtartva egyenlített. 3-3

Bogdannak simán sikerül hoznia a szerváját és gyorsan Kudermetova kezébe adja az adogatást. Az orosz két kettőshibát üt, így a román teniszező három breaklabdához jut. A másodikat sikerült is értékesítenie, így 5-3.

Az első szettért szerválhat Bogdan, aki magabiztos adogatással megnyeri az első szettet. 6-3


A második szett ugyanúgy indult indul akár az első, mindkét játékosnak sikerült megnyernie adogatását. Majd Kudermetova szerváján két breaklabdához is jut Ana Bogdan, de egyiket sem sikerült értékesítenie. Így az orosz vezetett .2-1-re.
A játékosok fej fej mellett haladnak, az állás 3-2 az orosz javára, de hamarosan Bogdan szerválhat az egyenlítésért.

A második szett hatodik játszmája vízválasztó lehet, ugyanis Bogdannak több lehetősége is volt, hogy lezárja adogatását s mivel ez nem sikerült neki, az orosz - a mérkőzés során először - breakelőnybe került. 2-4

A következő játszmában Ana Bogdan is elvette az orosz adogatását, majd a felek fej fej mellett jutottak el 6-6-ig. Következhetett a rövidítés, ahol ott is sokáig nem tudott egyik fél sem a másik fölé nőni. Végül egy hajszálnyi döntött Kudermetova javára, aki a tie-breaket 7-5-re megnyerve kiegyenlítette az állást. Jöhetett a mindent eldöntő harmadik szett.

A harmadik szettet Bogdan kezdte, s meg is nyerte szerváját. Kudermetova szervája következett, aki kétszer hosszúra ütötte a fonákját és ez épp elég volt ahhoz, hogy breakelőnybe kerüljön a román lány. Bogdan a közönségből merített erőt, amikor megnyerte a mérkőzés talán legnagyobb labdamenetét ezzel megerősítette breakelőnyét 3-0.

4-1-nél Bogdannak ismét sikerül elvennie Kudermetova szerváját és 5-1-nél a győzelemért adogathatott. Innen már nem volt visszatérés Kudermetova számára, és Bogdan kiegyenlítette az állást.

Folytatás szombaton 14 órai kezdettel, amikor Ana Bogdan és Jekatyerina Alexandrova lép pályára.

 

17:13
Gabriela Ruse-Jekatyerina Alexandrova 1-6, 4-6

Jekatyerina Alexandrova már a mérkőzés elején előnyhöz jutott,  Gabriel Ruse az első gameben sikeresen hárított két breaklabdát, de a harmadik már döntőnek bizonyult, így elvesztette saját adogatását. A második játékban Ruse veszélyeztette Alexandrova adogatását, breaklabdáig is eljutott, sajnos nem sikerült értékesítenie. Az oroszok 14 perc után már 3-0-ra vezettek, mert Gabriela Ruse nem tudta áthidalni azt a 155 helyet, amely Alexandrova és közte van a WTA- világranglistán.

Villámgyorsan 5-0-ra módosult az eredmény, és 20 perc után Alexandrova az első szettért adogathatott. Amikor azt hittük, hogy "pereccel" ( 6-0 - szerk. megj.) zárul az első szett, az orosz játéka hirtelen megbicsaklott és kettős hibát vétett. 1-5

A végkifejletre nem kellett sokáig várni, Ruse harmadszorra is elvesztette adogatását és 28 perc után Alexandrova 6-1-re megnyerte az első szettet. 



Az egyik pályaszéli páholyban felismertük Dan Petrescut, a Kolozsvári CFR vezetőedzőjét.

A második szett elején Rusenak először sikerült megnyernie saját adogatását. Gyorsan 2-1 lett az orosz javára, majd Gabriela Ruse szerválhatott, hogy kiegyenlítse az állást, de sajnos ez nem sikerült, bár a game elég szorosnak bizonyult, a végén az orosz örülhetett. Így már 3-1-re vezettet Alexandrova, majd saját adogatását is könnyedén nyerte és már három games előnyből fogadhatta Ruse szerváját. (1-4)

Amikor már azt hittük, hogy minden eldőlt, Ruse hirtelen megtáltosodott és a mérkőzés során először elvette Alexandrova adogatását és ismét nyílttá tette a mérkőzést. (4-5)

A következő adogatását viszont elvesztette és 1 óra 4 perc után Alexandrova megszerezte az első pontot az oroszok javára. 

 

16:03
Rezesbanda játssza az orosz és román himnuszt

A román hadsereg kolozsvári rezesbandája játszotta el az orosz és a román hiumnuszt. 

Hamarosan elkezdődik a Gabriela Ruse-Jekatyerina Alexandrova találkozó. 

15:51
Félház a BT Arénában

Beigazolódtak az előzetes félelmek, Simona Halep távolmaradása miatt nagyon foghijasak a BT Aréna lelátói: a 9300 néző befogadására alkalmas csarnokban jóindulattal van 4 ezer néző. 

Elkezdődött a csapatok bemutatása és hamarosan következnek a himnuszok. 

15:41
Emil Boc elfoglalta helyét a kemény mag közepén

Félórával az első mérkőzés előtt megérkezett a terembe Emil Boc kolozsvári polgármester is, aki feleségével végigkezelte a csarnokot, majd nem a VIP-páholyok, hanem a kemény magnak fenntartott szektor felé vette az irányt, ahol azonnal magára öltötte a sárga mezt. Megint végigdobolja a kápó a meccseket?

15:14
Gyülekeznek a csibesárga szurkolók

Gyülekeznek az emberek a kolozsvári Fed-kupa első nyitómeccsére. Jelenleg Ana Bogdán melegít. A nézők román zászlós egyentrikót kapnak a bejáratnál, az egész csarnok hamarosan csibesárgában pompázik. A VIP páholyok jelenleg még üresek, de egyes értesülések szerint olyan személyeket várnak, mint Ion Tiriac, a román szakszövetség elnöke és Emil Boc.

Mint ismeretes, Kolozsvár polgármestere nem hagyja ki a román Fed-kupa mérkőzéseket, emlékezetesek maradnak azok a jeleneletek, amikor a csehországi Ostravában önkívületben püfölte a román galeri dobját a Csehország-Románia elődöntőn. 










EZT OLVASTA MÁR?

X