Erste Liga: megtörte a jeget a Sportklub


-A A+

Egymást követő hat vereség után győzött a Csíkszeredai Sportklub a jégkorong Erste Liga középszakaszában: a csíkiak hazai jégen 6–1-re megverték a DEAC-ot a az erdélyi és magyarországi csapatok közös bajnoksága felsőházának pénteki mérkőzésén.

Ellentétes előjelekkel készültek az összecsapásra a csapatok, hisz bár a debreceni vendégek is egy brassói vereség után érkeztek, a középszakasz során már szereztek 9 pontot, míg a házigazdák rég nem látott hatos nyeretlenségi szériával a hátuk mögött mindössze 1 pontot szereztek a középszakaszban, így az utolsó utáni esélybe kapaszkodtak a javítás érdekében.

Az első perceket pontatlan, tapogatózó játék jellemezte egészen az 5. percig, amikor Essery kiállítását Veshutkin váltotta gólra egy lesgyanús szituáció után. A DEAC ekkor egy kicsit feljebb kapcsolt, Molnár helyzeteinél kellett védenie Szamankovnak. Ide-oda játék folyt nagyobb helyzetek nélkül, a legnagyobb helyzetet a vendégek hagyták ki a 18. percben, Izacky lövése csattant a vason. A harmad végén Brophey ült ki a büntetőpadra, de a Debrecennek nem sikerült lövésig jutnia az emberelőny során.

A második harmad elején a Hetényi lepkéséből kipördülő korongok okoztak izgalmat, majd a 23. percben Pyett duplázta meg a hazaiak előnyét Veshutkin remek passza után. A visszatérő Papp Szabolcs nagy mentése megakadályozta a vendégek szépítését, majd Rokaly Szilárd percei következtek: a 29. percben Graaskamp, a 35. percben Kiss kiállítását váltotta gólra két remek lövéssel. Megnyugtató hazai vezetéssel mentek pihenni a csapatok, a debreceni próbálkozások ugyanis meddőnek bizonyultak, Szamankov mindent fogott.

 

Az utolsó játékrész szintén gyors hazai góllal indult, a 42. percben a nagy kedvvel játszó Veshutkin ütötte be Fodor passzát, jött is a debreceni kapuscsere, Gönczi állt a vasak közé. Csendes mederben folydogált a meccs, kevés megszakítással, míg az 51. percben ismét előnybe került a hazai gárda, amit újfent kihasznált Taratukhin révén. A következő emeberelőnyt azonban elrontották a kék-fehérek, az 56. percebn Izacky kilépett egy eladott koronggal és elrontotta Szamankov hibátlan teljesítményét.

A hátralevő percek eseménytelenül teltek, győzelmével a Sportklub egy ponttal megelőzte a 9 pontos Debrecent és feljött a felsőház 4. helyére.

Csíkszeredai Sportklub–Debreceni Egyetemi Atlétikai Club 6–1 (1–0, 3–0, 2–1). A felsőház állása: 1. FTC 13 pont / 5 meccs, 2. Dunaújváros 13/5, 3. Brassó 12/7, 4. Sportklub 10/7, 5. DEAC 9/6.

Mestermérleg

Jason Morgan (Sportklub): Nagyon rossz sorozatot sikerült ma megszakítanunk. A csapat nagy szívvel és lelkesedéssel játszott, remekeltünk az emberelőnyös szituációkban, a kapuban pedig Szamankov is kiválóan teljesített. Nagy elégtétel remek szurkolótáborunk előtt visszatérni a győzelem útjára. Még van esélyünk a 3. hely megszerzésére, ennek tudatában készülünk a következő mérkőzésre.

David Musial (DEAC): Nagyon rossz mérkőzést játszottunk, semmi nem ment a tervek szerint. De néha szükség van az ilyen meccsekre is, hogy hibáinkból tanulva jobbá váljunk. Most hazautazunk, és készülünk a címvédő elleni kettős összecsapásra, hisz a középszakasz végén mi szeretnénk ellenfelet választani.

(Nyitókép: Fölényben a csíkiak | Fotó: A Sportklub Facebook-oldala / Pál Zoltán)








EZT OLVASTA MÁR?

X