Bajnokok Ligája: a Liverpool és a PSG is kikapott


-A A+

Az Atlético Madrid otthon 1-0-ra legyőzte a címvédő Liverpoolt, míg a Borussia Dortmund szintén hazai pályán 2-1-re nyert a vendég Paris Saint-Germain ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a párharcok keddi első mérkőzésén.

Madridban Saúl Níguez a 4. percben szöglet utáni lecsorgóból juttatta vezetéshez az Atléticót, majd hiába támadta végig a mérkőzést a vendégcsapat, kapura nem jelentett komoly veszélyt. A spanyolok végig fegyelmezetten védekeztek, és néhány kontrára is futotta az erejükből, míg a Liverpoolnak nem volt kaput eltaláló lövése.

A dortmundi összecsapáson kiegyenlített mezőnyjáték mellett a hazai együttes az egész meccsen kapura veszélyesebben játszott francia ellenfelénél. A mérkőzés három gólja a második félidőben nyolc perc alatt esett: a hazaiak Erling Haaland révén a 69. percben, majd Neymar egyenlítését követően a 77. percben kerültek előnybe.

A 19 éves norvég támadót januárban szerződtette a német együttes, amelyben 7 tétmérkőzésen már 11-szer volt eredményes. A Bajnokok Ligája szezonjában - az őszi idényt a Salzburgban töltötte - 7 meccsen 10 találatnál jár.

A visszavágókat március 11-én rendezik.








EZT OLVASTA MÁR?

X