EL: döntetlent játszott a Fellegváron a Kolozsvári CFR és a Sevilla FC


-A A+

A labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén a Kolozsvári CFR hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Sevillával.

Hat perces késéssel kezdődött el a fellegvári Constantin Radulescu stadionban a labdarúgó Európa-liga legjobb 16 közé jutásért rendezett Kolozsvári CFR-Sevilla FC mérkőzés, ugyanis Deniz Aytekin játékvezető nem tudott kapcsolatba lépni a VAR-szobában szolgálatot teljesítő kollegáival. Ez a kis színjáték is mutatta, hogy a vasutas csapat a pályán olyan szintre jutott, ahova technikai háttérnek még fel kell nőnie. 

Az első félidőben nem játszott alárendelt szerepet a CFR a rekordbajnok Sevilla FC ellen. Egyértelműen látszott, hogy Dan Petrescu nagyon felkészült ellenfeléből, a spanyolok - bár a kezdeti hazai rohamok után - többet birtokolták a labdát, nem tudtak egyértelmű gólhelyzetig jutni. Beszédes adat, hogy az első félidőben egyik kapusnak sem kellett védenie, a vendégeknek volt ugyan egy kapufájuk a 34. percben, amikor Suso lövése de Jong sarkán irányt változtatott, de Arlauskis szerencséjére a felső lécről kifele pattant.

A második félidőben egy nagyon motivált CFR jött vissza, a spanyoloknak öt perc kellett ahhoz, hogy kihozzák a saját térfelükről a labdát. Ezalatt a vasutasok négy szöglethez és két szabadrúgáshoz jutottak, ami egyértelműen jelezte, hogy mire építik játékukat. 

A mérkőzés az 55 percben vett óriási fordulatot, amikor egy, a Sevilla tizenhatosába beadott labda Koundé kezéről pattant el. A CFR játékosai egy emberként emelték magasba karjukat jelezve Aytekin játékvezetőnek a szabálytalanságot, aki ezt figyelmen kívül hagyva továbbot intett. Viszont pillanatokkal később megállította a játékot, ugyanis a VAR-szobából jelezhették neki, hogy az akciót vissza fogják nézni. Idegörlő percek következtek a stadionban, amíg a játékvezető és két videóbírós kollágája közös nevezőre jutott a kérdésben és a német a tizenegyes pontra mutatott. A büntető elvégzésének felelősségét Ciprian Deac vállalta és és laposan bevágta Valcik kapujának a bal alsó sarkába.

A kapott gól után a Sevilla fokozta támadásai intenzitását és egyre nagyobb nyomás alá helyezte a CFR védelmét, amely derekasan állta a sarat a 83. percig. Ekkor a spanyolok egy, a védelem mögé bedobott labdával kijátszották az előre mozgó vasutas falat és egy de Jong-en-Nesziri összejáték után a csereként beállt marokkói csatár megszerezte csapata egyenlítő gólját.

A hátralevő időben is a vendégek álltak közelebb a gólszerzéshez, ugyanannak az en-Neszirinek a bombájánál kellett nagyott védenie Arlauskisnak ahhoz, hogy a CFR ne kerüljön hátrányba.

A mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget, a továbbjutás kérdése egy hét múlva a sevillai Ramon Sanchez Pizjuan stadionban dől el.  

Európa-liga, a nyolcaddöntőbe jutásért
Kolozsvári CFR-Sevilla FC 1-1 (Deac 11.-esből ill. en-Nesziri)
​Constantin Radulescu stadion, 17 ezer néző
Kolozsvári CFR: Arlauskis - Manea, Vinicius, Burca, Camora - Deac, Bordeianu, Djokovic, Paun - Traore, Omrani. Edző: Dan Petrescu
Sevilla FC: Vaclik - Jesus Navas, Kounde, Diego Carlos, Escudero - Jordán, Gudelj, Fernando - Suso, de Jong, Ocampos. Edző: Julen Lopetegui

További eredmények

  • Sahtar Doneck (ukrán)–Benfica (portugál) 2–1 (Alan Patrick 56., Kovalenko 72., ill. T. Tavares 62.)
  • Eintracht Frankfurt (német)–Salzburg (osztrák) 4–1 (Kamada 12., 43., 53., Kosztics 56., ill. Hvang Hi Csan 85. – 11-esből)
  • Ludogorec (bolgár)–Internazionale (olasz) 0–2 (Eriksen 71., R. Lukaku 94. – 11-esből)
  • FC Bruges (belga)–Manchester United (angol) 1–1 (Dennis 15., ill. Martial 36.)
  • Kolozsvári CFR (romániai)–Sevilla (spanyol) 1–1 (Deac 59. – 11-esből, ill. en-Nesziri 82.)
  • FC Köbenhavn (dán)–Celtic (skót) 1–1 (N'Doye 52., ill. Edouard 14.)
  • Getafe (spanyol)–Ajax 2–0 (Deyverson 38., Kenedy 93.)
  • Sporting CP (portugál)–Basaksehir (török) 3–1 (Coates 3., Sporar 44., L. Vietto 51., ill. Visca 77. – 11-esből) 







EZT OLVASTA MÁR?

X