Döntőt játszhat Simona Halep a dubaji tornán


-A A+

Bejutott Simona Halep a 2 643 670 dollár összdíjazású dubaji WTA-torna döntőjébe, miután pénteken kiváló játékkal 6:2, 6:0-ra legyőzte az amerikai Jennifer Bradyt.

A világranglista második helyén álló, a tornán elsőként kiemelt román teniszező ezúttal mindössze 62 perc alatt győzte le ellenfelét, miután előző két mérkőzését sokkal nehezebben, három szettben nyerte.

Halep brékkel kezdte a találkozót, majd hozta a saját szerváját (2-0), aztán Brady is megnyerte az adogatását, ezt követően azonban Halep elhúzott 5:1-re, majd 6:2-re hozta a szettet. A második játszmában a román lány egyetlen játékot sem engedett át Bradynek, 6:0-ra nyerte a szettet és ezzel a mérkőzést.

Halep nagyobb hatékonysággal értékesítette mindkét szerváját, több nyerő ütést mutatott be (16-7) és kevesebb ki nem kényszerített hibája volt, mint az amerikainak (8-14). A román teniszező 2015-ben megnyerte a dubaji tornát, tavaly pedig a negyeddöntőig jutott, ahol vereséget szenvedett a svájci Belinda Bencicstől.

Az idei fináléban a kazah Jelena Ribakina (WTA-19.) lesz Halep ellenfele, aki az elődöntőben a horvát Petra Marticot búcsúztatta.








EZT OLVASTA MÁR?

X