Erste Liga: a Gyergyói HK elvette a Brassói Corona pályaelőnyét


-A A+

A Gyergyói HK hosszabbításban egyenlített a Brassói Corona elleni párharc második mérkőzésén, majd a győztes gólt is belőtte, így elvéve a jégkorong Erste Liga alapszakaszát előkelőbb helyen záró barcaságiak pályaelőnyét.

 

Sokáig a két csapat első mérkőzéséhez hasonlóan alakult a második forgatókönyve is. A nyitó harmadban abszolút domináltak a hazaiak, Jordon Cooke eszén azonban nem tudtak túljárni, ellenben Péter Zsolt emberhátrányban megszerezte a vezetést a vendégeknek.

A második menet elsősorban a kiállításokról szólt, de előbb még Pavel Vorobjov a második gyergyói gólt is belőtte, 0-2 a 22. perc elején. A brassói szépítésre ezúttal a 48. percben került sor Zagidullin jóvoltából, majd meglett az egyenlítés is újfent, Pavlo Boriszenko 55:07-nél volt eredményes, 2-2.

A mindent eldöntő találat ugyanakkor ezúttal nem született meg a rendes játékidőben, így teljes szünet és jégfelújítás után jöhetett a hosszabbítás négy a négy ellen. Ami nem tartott sokáig, lévén, hogy a 63. percben Jared Brownt kiállították a játékvezetők, Mitch Jones pedig kihasználta a fórt.

A 3-2-re adott 2-3-as válasz azt jelenti, hogy a GYHK egyenlített a párharcban, és egyszersmind elvette a Brassó pályaelőnyét.  Folytatás két nap múlva Gyergyószentmiklóson.

Erste Liga, eredmények
Brassói Corona-Gyergyói HK 2-3 (0-1, 0-1, 2-0, 0-1) - hosszabbítás után, az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1-1
FTC-Telekom - Fehérvári Titánok 8-1 (3-1, 2-0, 3-0), az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1-1







EZT OLVASTA MÁR?

X