FIBA Europe Cup: egy ponttal verte meg német ellenfelét a Kolozsvári U-BT


-A A+

 

Szerda délután egy ponttal (83-82) győzte le a német középmezőnybe tartozó Medi Bayreuth csapatát a Kolozsvári U-BT a férfi kosárlabda FIBA Europe Cup negyeddönőjének első mérkőzésén.

A mérkőzés elején kiegyenlített játékot láthatott a BT Arénába kilátogató mintegy 3 ezer néző, az egyensúly cask az ötödik perc után bomlott fel, amikor Mihai Silvasan tavítványai elhúztak 6 ponttal (19-13). Míg hazai oldalon csak két amerikai légiós – LJ Peak és Patrick Richard – dobott kosarat, addig a németeknél öt játékos osztozott meg a pontokon. A Medi kispadja időt kért, és vendégek az első negyed végére egálra hozták az összecsapást.

A második negyedben elkezdték termelni a pontokat a kolozsvári keret többi alapemberei is, ebben a játékrészben elsősorban Donatas Tarolis jeleskedett, de elkezdett felnőni a feladathoz Artis Ate is. A Medi egy jobb sorozata után Mihai Silvasan időt kért és a fejmosás annyira jól sikerült, hogy nagyszünetre a kolozsváriak elhúztak 9 ponttal. (48-39).

A második félidő elején nagyon kiegyensúlyozott játékot láthattak a nézők, akik egyre lendületesebb szurkolással biztatták kedvenceiket. Ennek ellenére a Medi 2 pontot le tudott dolgozni hátrányából, így az U-BT 7 pontos előnnyel vághatott neki az utolsó negyednek. (65-58)

Másfél perc után időkérésre kényszerült a kolozsvári stáb, ugyanis egy 5-0-s német roham után már csak két pont választotta el a feleket. A kosárcsendet peak törte meg egy középtávoli tempódobással. De a Bayreuth ezután is lépésről lépésre közelített, a 33. percben már csak 1 pont volt közte. (69-68)

Planinic monsterdunkjával léptünk be a mérkőzés utolsó 5 percébe, de a németek távoli dobásai sorra elsüllyedtek, 3 perccel a vége előtt 76-76-ot mutatott a BT Aréna eredményjelző táblája. Egy-egy Seiferth Planinic kosár után 78-78-nál időt kért a Medi osztrák edzője.

28 másodperccel a vége előtt az U-BT 81-82-es állásnál támadhatott, Peak zsákolása lyukat fúrt a padlóba, s mivel a németek utolsó támadását kivédekezték a kolozsváriak, így a mérkőzés 83-82-es hazai győzelemmel ért véget.

 
 
FIBA Europe Cup, negyeddöntő
Kolozsvári U-BT – Medi Bayreuth 83-82 (25-25, 23-14, 17-19, 18-24)
BT Aréna, 3000 néző
Kolozsvári U-BT: Peak (19), Richard (17), Tarolis (15), Ate, Planinic (10), Zganec (7), Kuti (2), Johnson (6)
Medi Bayreuth: Robinson (12), Doreth (19), Seiferth (3), Meisner (7), Alford (12), Travis (12), Bruinsma 10), Linhart (7)

További eredmények

  • Bahcesehir College-Ventspils 78-77
  • Bakken Bears-Cmoki Minszk 79-66
  • BC Basket Kijev-Pinar Karsiyaka 71-89







EZT OLVASTA MÁR?

X