Davis-kupa: a magyar válogatott bejutott a 18 csapatos döntőbe


-A A+

Fucsovics Márton három szettben legyőzte Ruben Bemelmanst szombaton a debreceni Magyarország-Belgium tenisz Davis Kupa-selejtező zárómérkőzésén, így a magyarok 3-2-re megnyerték a párharcot, és bejutottak a novemberi, madridi döntőbe.

A magyarok számára az elvesztett páros után Balázs Attila sima sikere visszahozta a reményeket, így igazi ki-ki meccsel zárult a csata, amely arról döntött, hogy melyik válogatott utazhat novemberben a madridi fináléra.

A világranglistán 84. Fucsovics 2016-ban két olaszországi challenger-versenyen is legyőzte Bemelmanst, két évvel ezelőtt azonban a liege-i Davis Kupa-párharcban négy szettben kikapott tőle. A balkezes belga hat mérkőzés óta veretlen volt, és vasárnap megnyert egy ITF-tornát az olaszországi Trentóban. Bemelmans 5/5-ös, míg Fucsovics 28/16-os győzelmi mérlegnél tartott a Davis Kupában.

A pénteki győztesek összecsapása hat stabil adogatógémmel kezdődött, majd 4:3-nál a nyíregyházi teniszező jutott először bréklabdához, de nem tudott élni vele. Hatalmas küzdelemben jutottak el így a rövidítésig, melyben a 28 éves Fucsovics két szettlabdát is elpuskázott, riválisa viszont élt az első lehetőségével. A hazai kedvenc a szünetben összetörte az ütőjét, mégis rendkívül koncentráltan állt ki a folytatásra, és azonnal elvette a 32 esztendős Bemelmans szerváját. Előnyét aztán sikerült is megtartania, majd 5:3-nál fogadóként négy szettlabdát is elszalasztott, de ezt követően semmire hozta az adogatását, ami 1 óra 40 percnél - óriási hangorkán közepette - az egyenlítést jelentette. A párharc utolsó játszmájában Fucsovicsot vitte tovább a lendület, 1:1-nél jött az újabb brék, majd két labdája volt a 4:1-hez is. Ez ugyan nem jött össze, de a különbség megmaradt, sőt Bemelmans 4:2-nél ismét elbukta az adogatását. Az MTK játékosának a hajrában adogatóként nem remegett meg a keze, megnyerte a mérkőzést, ezzel egyben a párharcot is a magyar válogatottnak. A történelmi találkozó 2 óra 20 percig tartott.

„Az első gondolatom az, hogy ott vagyunk a döntőben, ami óriási teljesítmény" - kiáltotta boldogan a pályán Fucsovics Márton. "Emlékszem, Szegeden pár éve még a III. csoportban küzdöttünk, most pedig ott leszünk a legjobbak között. Gratulálok, szép munka volt, és remélem, mindenki eljön Madridba” – tette hozzá a csata hőse. 

Köves Gábor szövetségi kapitány az utolsó mérkőzés utáni sajtótájékoztatón azt mondta: az elmúlt két napon kemény csaták voltak, meglepetésszerű eredményekkel. Hozzátette: nagy dolog, hogy a magyar csapat kerekedett felül. „Nagyon nehéz volt ez a két nap nekem" - jelentette ki. Mint mondta, az, hogy, Fucsovics és Balázs játszotta a páros mérkőzést, rizikós dolog volt, mert nem lehetett tudni, hogy marad-e erejük az egyénire. Megemlítette, hogy Balázs Attila Kimmer Coppejans ellen azért tudott nyerni, mert kihozta magából a legjobbat.

A szövetségi kapitány a novemberi 18 résztvevős madridi döntő kapcsán úgy fogalmazott: "keménypályán Marci szinte bárkivel felveszi a kesztyűt, Balázs Attilának keményebb dolga lesz, de benne van, hogy jól szerepelünk".

A Belgium elleni mérlegben 8-6-ra szépítő magyarok negyedszer tudtak fordítani a DK-ban 1-2-es állásról, előzőleg 1995-ben az ausztrálok, 2011-ben a fehéroroszok és 2015-ben a bosnyákok ellen sikerült a bravúr. A magyar válogatott a világ legjobb együtteseivel küzdhet majd meg a 18 csapatos madridi DK-döntőben - ahol minden résztvevő csapat 172 millió forintnak megfelelő összeghez jut -, míg a vesztes Belgium osztályozót vív a bennmaradásért szeptemberben.

Davis Kupa-selejtező, eredmények
Magyarország-Belgium 3-2

  • Balázs Attila-Ruben Bemelmans 7:5, 6:7 (4-7), 4:6
  • Fucsovics Márton-Kimmer Coppejans 6:2, 5:7, 6:4
  • Balázs Attila-Kimmer Coppejans 6:3, 6:0
  • Fucsovics Márton, Balázs Attila-Joran Vliegen, Sander Gille 6:3, 1:6, 4:6
  • Fucsovics Márton-Ruben Bemelmans 6:7 (7-9), 6:4, 6:2
A tavaly megreformált Davis Kupa új „időszámításának” második fináléjára november 23. és 29. között kerül sor a Caja Magica komplexumban. A 18 csapatos döntő résztvevői: Spanyolország, Kanada, Oroszország, Nagy-Britannia, Franciaország, Szerbia, Ausztrália, Ausztria, Kolumbia, Horvátország, Csehország, Ecuador, Németország, Magyarország, Olaszország, Kazahsztán, Svédország, Egyesült Államok. 

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X