Harminc év után ismét magyar bajnok a Győri ETO FC


-A A+

A Győri ETO FC története során negyedszer lett bajnok a labdarúgó NB I-ben, mivel az OTP Bank Liga 27. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén 1-0-ra legyőzte a vendég Ferencváros együttesét, így három találkozóval a vége előtt behozhatatlan, tízpontos előnyre tett szert.

Az első félidőben a Ferencváros támadott többet, a Győr jobbára csak védekezett, elöl pedig sokat hibázott. A vendégek számos lehetőséget kidolgoztak, de nem találtak a hálóba. A szünetben a szombaton Bajnokok Ligáját nyerő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatát köszöntötték.

A fordulás után óriási lendülettel esett neki ellenfelének a Győr, ennek negyedóra elteltével meg is lett az eredménye, ugyanis Alempijevic kiállítást érő szabálytalanságát követően Völgyi gólra váltotta a jogos büntetőt. A győri védő nem ünnepelhetett sokáig, egy perccel később megkapta második sárga lapját, így tíz a tíz ellen folytatódott a játék.

A hatalmas iramú összecsapást Völgyi Dániel büntetőgólja döntötte el, a találkozót - amelyet több mint 13 ezren tekintettek meg a helyszínen - három piros lap is "színesítette", ugyanis a hazaiaktól Völgyit, valamint Marek Strestíket, a vendégektől pedig Alekszandar Alempijevicet egyaránt kiállította a játékvezető.

A Győr 30 év elteltével ünnepelhet újra bajnoki címet, korábban 1963-ban, 1982-ben és 1983-ban végzett az élen. A Győr bajnoki címével eldőlt, hogy kupadöntős riválisa, a Debrecen indulhat az Európa Ligában.

A hajrában a Ferencváros minden erejével megpróbált egyenlíteni, de az eredmény már nem változott, így bajnoki címet ünnepelhetett a győri közönség.

Pintér Attila, a Győri ETO FC vezetőedzője: "A mérkőzés értékelését megelőzően azt szeretném mondani, hogy kapott ez a csapat hideget, meleget, amit nem érdemeltek meg a játékosaim. Vannak emberek, akik úgy formálnak véleményt, értékelnek futballtudást, hogy nincsenek tisztában azzal, milyen szakmai munkát végeznek egy-egy klubnál. Fájó pont volt számunkra, hogy szinte az egész szezon folyamán kívülről megpróbáltak minket az egyensúlyunkból kibillenteni, de szerencsére ez nem sikerült. Gratulálok a csapatnak az egész éves teljesítményéhez, szeretném megköszönni azoknak az embereknek, akik mindig bíztak bennem. Különös tekintettel Tarsoly Csabára, aki sok telefonhívást kapott, hogy ne én legyek a csapat vezetőedzője, de végig bízott bennem, és ennek bajnoki cím lett a jutalma."

Tarsoly Csaba, a Győri ETO FC elnöke: "Tizenkét éve vagyok az ETO elnöke, attól függ ezt honnan nézzük, ez lehet egy röpke pillanata, de akár nagyon hosszú idő is. Sokáig vártunk erre a sikerre, amit ma elértünk, elég vehemens ember lettem a futballban, az igazságtalanságokat nem szeretem. A labdarúgásban mindig győzzön a jobb csapat, ez, gondolom, most a Győr volt."

1.  Győri ETO FC                 27 17   7   3    53-29  58 pont - már bajnok
 2.  Videoton FC                  27 14   6   7    44-20  48
 3.  MTK Budapest                 27 14   6   7    40-26  48
 4.  Budapest Honvéd              27 13   6   8    44-35  45
 5.  DVSC-TEVA                    27 13   4  10    42-29  43
 6.  Ferencváros                  27 11   9   7    44-32  42
 7.  Kecskeméti TE Phoenix Mecano 27 11   8   8    39-35  41
 8.  Szombathelyi Haladás         27  9  10   8    32-25  37
 9.  Újpest FC                    27  9   8  10    37-40  35
10.  MVM Paks                     27  8  11   8    39-34  35
11.  Diósgyőri VTK                27  8  10   9    27-35  34
12.  Kaposvári Rákóczi            27  9   6  12    31-34  33
13.  PMFC-Matias                  27  8   7  12    29-41  31
14.  Lombard Pápa Termál FC       27  7   6  14    24-42  27
15.  FGSZ Siófok                  27  5   4  18    29-60  19
16.  Egri FC                      27  3   6  18    22-59  15







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X