Koronavírus: törölt események, zárt kapus meccsek Európa-szerte


-A A+

Európa és a világ különböző pontjairól érkeznek híradások a koronavírus miatt zárt kapussá tett, elhalasztott vagy épp törölt sporteseményekről. Többek között elhalasztják az Arsenal–Manchester City PL-rangadót, a Getafe elnöke pedig kérte az Inter ellenni meccs áthelyezését más városba.

Magyarországon szerdán dőlhet el, milyen intézkedéseket vezetnek be, és azok hogyan érintik a sportrendezvényeket. Lakatos Tibor, az operatív törzs vezetője kedd délutáni sajtótájékoztatóján közölte, javaslatot nyújtottak be Magyarország kormányának a közelgő sportesemények megrendezéseinek protokolljáról.

Olaszországban már hétfő este határoztak arról, hogy áprilisig felfüggesztik a labdarúgó-bajnokság küzdelmeit. A járvány terjedése miatt az olasz szövetség vészforgatókönyveket dolgozott ki arra az esetre, ha nem sikerülne befejezni a tervezett időpontig a bajnokságot (Serie A).

Spanyolországban kedden arról döntött a labdarúgóliga, hogy zárt kapuk mögött kell lejátszani minimum a következő két forduló összecsapásait. A spanyol labdarúgók érdekvédelmi szervezete (AFE) hivatalos közleményben jelezte: a játékosok egészségének megőrzése érdekében nem elég, ha zárt kapuk mögött rendezik meg a mérkőzéseket a La Ligában, el is kellene halasztani azokat.

Németországban egységes döntés még nincs, ugyanakkor az északi régiókban egyre súlyosabb a helyzet, a szerdai Mönchengladbach–Köln találkozót nem látogathatják nézők, míg a hétvégén jó eséllyel egyedül az Union Berlin–Bayern München meccsen lehetnek jelen a szurkolók. A Bayern München hazai mérkőzéseit április közepéig nézők nélkül rendezik meg.

Lengyelországban és Csehországban szintén zárt kapus minden sportesemény, amely nagyobb tömegeket mozgathat meg. A román bajnokságban például a hónap végéig zárt kapus mérkőzések lesznek, Szlovákiában két hét szünet van, Ausztriában szintén szünetet rendeltek el.

Több Bajnokok Ligája- és Európa-liga-meccset is zárt kapuk mögött rendeznek. A nyár két fő sporteseménye, a labdarúgó Európa-bajnokság és az olimpia ugyancsak veszélybe került: a Tuttosport információi szerint több európai szakszövetség is azzal a kéréssel fordult az UEFA-hoz, hogy legalább egy évvel tolja el az Eb megrendezését a koronavírus terjedése miatt. Ami az olimpiát illeti, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság álláspontja szerint a tokiói játékok a programnak megfelelően július 24-én megkezdődnek, de a koronavírus-járvány miatt folyamatosan téma a halasztás lehetősége is – ezúttal a Wall Street Journal írt erről, a tokiói szervezőbizottság egyik tagjára hivatkozva.

Elmarad a City–Arsenal meccs

Elhalasztották az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szerdára kitűzött Manchester City–Arsenal mérkőzést, mert előzőleg a londoni klub több játékosa kapcsolatba került az Olympiakosz görög csapat tulajdonosával, aki megfertőződött az újfajta koronavírussal.

Az Arsenal közleményében tudatta, hogy elővigyázatosságból született meg a rangadó elhalasztásáról szóló döntés. Ez az első mérkőzés a Premier League-ben, amelyet a decemberben Kínából indult koronavírus-járvány miatt nem rendeznek meg.

 

Az Arsenal február végén Londonban játszott az Európa-ligában az Olympiakosszal, amelynek tulajdonosa az angol csapat több játékosával és stábtagjával is találkozott. Evángelosz Marinakisz, aki az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Nottingham Forest tulajdonosa is, kedden közölte, hogy elkapta a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 koronavírust.

A találkozót eredetileg március 1-én rendezték volna, de akkor nem tudták lejátszani, mert a Manchester City aznap a Ligakupa döntőjében szerepelt.

A Getafe nem utazik el a csapat a milánói meccsre

A spanyol élvonalbeli Getafe nem hajlandó Milánóban lejátszani az olasz Internazionale elleni Európa Liga-nyolcaddöntő első mérkőzését a koronavírus miatti elővigyázatosságból – nyilatkozta Ángel Torres, a madridi klub elnöke.

A legjobb tizenhat között a Getafe az Interrel csap össze csütörtökön. Az első felvonást az olaszok otthonában rendezik meg – a terv szerint zárt kapuk mögött. Ángel Torres elnök az El Transistor rádióműsorban elárulta, arra kérték az UEFA-t, hogy más helyszínen rendezzék meg az Inter elleni összecsapást.

„Nem akarunk a koronavírus által fertőzött területre utazni, erre semmi szükség. Ha emiatt elveszítjük a párharcot, hát legyen! Nem kockáztatom mások egészségét. Roppant izgatottan várjuk az Inter elleni meccset, ám ha nincs más út, akkor ez van” – mondta Ángel Torres.

Mint ismert, az Európa-ligában jelen állás szerint az Inter–Getafe mellett az Olympiakosz–Wolverhapton és a Sevilla–Roma találkozó lesz zárt kapus.

Európa Liga, nyolcaddöntő, 1. meccsek:

  • Basaksehir (török)–Köbenhavn (dán)
  • Olympiakosz (görög)–Wolverhampton (angol)
  • Rangers (skót)–Bayer Leverkusen (német)
  • Wolfsburg (német)–Sahtar Doneck (ukrán)
  • Internazionale (olasz)–Getafe (spanyol)
  • Sevilla (spanyol)–Roma (olasz)
  • Eintracht Frankfurt (német)–Basel (svájci)
  • LASK (osztrák)–Manchester United (angol)

A visszavágókat március 19-én rendezik meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X