Elképzelhető, hogy elhalasztják az Izland–Románia Eb-pótselejtezőt
Az európai szövetség (UEFA) elhalasztja a Nemzetek Ligája rájátszásában sorra kerülő, egyben Európa-bajnoki pótselejtezőnek számító Izland–Románia válogatott labdarúgó-mérkőzést – írta a gsp.ro. A sportnapilap internetes kiadása szerint a döntés végleges, csak a hivatalos közlést várják még.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) aggódva várja a március 26-ára kitűzött Izland–Románia Eb-pótselejtezőt, miután kiderült, hogy az országba lépéskor kötelező kéthetes karantén miatt nem számíthat az olasz és francia bajnokságokban szereplő játékosaira.
A legnagyobb veszteségnek a Lyon 67-szeres válogatott kapusa, Ciprian Tătărușanu számít, rajta kívül a külföldön játszók előzetes keretében megnevezett Ionuț Radu (kapus, Parma), Romario Benzar (jobbhátvéd, Perugia), Vasile Mogoș (jobbhátvéd, Cremonese) és Vlad Chiricheș (középhátvéd, Sassuolo) sem utazhat haza a nemzeti együttes felkészülésére. Az izlandiak olaszországi légiósai – Emil Hallfredsson (Padova) és Birkir Bjarnason (Brescia), mindkettő középpályás – ezzel szemben már otthon vannak, és a mérkőzésig kitöltik a kötelező kéthetes karantént.
Răzvan Burleanu, a FRF elnöke azzal a lehetőséggel is számol, hogy nem engedi el Izlandra a román válogatottat. „A játékosok biztonsága és egészsége a legfontosabb, ezért nem is hozzuk az országba a fertőzött országokban élő futballistákat. A legkisebb kockázat esetén a csapat nem utazik el Izlandra” – nyilatkozta Burleanu szerda este a Digi Sport televíziónak. Az elnök szerint korai még a mérkőzés elhalasztásáról beszélni, de aggodalmait már jelezte az UEFA-nak, amellyel állandó kapcsolatban áll.
A gsp.ro szerint az UEFA már a halasztás mellett döntött, sőt a március 31-re kitűzött, craiovai románi–Dánia U21-es utánpótlás Eb-selejtezőmérkőzést is elhalasztja.
(Nyitókép: A román válogatott csoportképe | Fotó: gsp.ro)
- 34933 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34935 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34935 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34937 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34938 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34938 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni