Első EL-diadaljára készül a Benfica és a Chelsea is


-A A+

A portugál Benfica, valamint az angol Chelsea is története első sikerére készül a második számú európai labdarúgó kupasorozatban, az Európa Ligában, amelynek fináléját szerdán rendezik Amszterdamban.

Amennyiben a Chelsea diadalmaskodik, akkor a Juventus, az Ajax Amsterdam és a Bayern München után negyedik olyan együttes lesz a futballtörténelemben, amely mind a három európai kupatrófeát megszerezte. A londoni gárda 1971-ben és 1998-ban az azóta már nem létező Kupagyőztesek Európa Kupájában ért fel a csúcsra, tavaly pedig a Bajnokok Ligájában diadalmaskodott. Érdekesség, hogy ha a Chelsea nyeri a finálét, akkor az első olyan csapat lesz, amely - igaz körülbelül másfél hétig csak - mindkét európai kupában hivatalosan címvédőnek számít.

Hazája bajnokságában a Chelsea-nek a zárófordulóban egy pontra van szüksége ahhoz, hogy a harmadik, azaz Bajnokok Ligája-indulást érő helyen végezzen. Ugyanakkor a Benficának egy óriási pofont követően kell felállnia a padlóról, ugyanis szombat este drámai körülmények között, az utolsó pillanatban kapott góllal szenvedett vereséget a rivális FC Porto otthonában, így egy fordulóval a vége előtt lecsúszott a tabella éléről.

Ezzel együtt a Benfica jó emlékekkel utazhat Amszterdamba, hiszen a klub 1962-ben itt ünnepelhette a Real Madrid elleni 5-3-as sikert a Bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjében. Ezen a meccsen Puskás Ferenc mesterhármas szerzett, de ez is kevésnek bizonyult.

A két csapat tavaly a BL negyeddöntőjében is találkozott egymással, akkor a Chelsea kettős győzelemmel jutott a négy közé. Portugáliában 1-0-ra, Londonban pedig 2-1-re diadalmaskodtak a Kékek.

Rafa Benítez, a Chelsea vezetőedzője Giovanni Trapattoni után a második szakember lehet, aki két különböző klubbal is elhódítja a trófeát. A spanyol tréner 2004-ben a Valenciát vezette győzelemre, míg az olasz mester a Juventusszal kétszer, az Internazionaléval pedig egyszer bizonyult elsőnek. 

A csapatkapitány John Terry sérülés miatt nem lehet ott a döntőben. A védő a tavalyi BL-döntőről is lemaradt - akkor eltiltás miatt - és nélküle is nyerni tudott a Chelsea.

Európa Liga, döntő:

  • Benfica (portugál)-Chelsea (angol), Amszterdam 21.45, Pro TV

A várható kezdőcsapatok:

Benfica:

  • Artur - Andre Almeida, Luisao, Ezequiel Garay, Melgarejo - Nicolas Gaitan, Eduardo Salvio, Nemanja Matic, Enzo Perez - Oscar Cardozo, Lima

Chelsea:

  • Petr Cech - Cesar Azpilicueta, David Luiz, Branislav Ivanovic, Ashley Cole - Ramires, Frank Lampard, Victor Moses, Juan Mata - Oscar - Fernando Torres







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X