Doppingolásért nyolc évre tiltották el a román súlyemelő Európa-bajnokot


-A A+

A budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) honlapja szerint nyolc évre szóló eltiltást kapott a román Cristina Iovu a doppingellenes szabályok megsértése miatt.

A kétszeres Európa-bajnok a hosszadalmas - fellebbezésekkel tarkított - eljárási procedúra lezárása nyomán kapta meg csak most a fegyelmi büntetését, amely megbukásának időpontjától, 2018 végétől érvényes.

A 27 éves súlyemelő harmadszor vesztett rajta meg nem engedett szer igénybe vételén. Az első esetben a moldovai születésű Iovu 2012-ben, Londonban szülőhazája színeiben nyert bronzot az ötkarikás játékokon a nők 53 kilogrammos kategóriájában, utóbb azonban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megfosztotta őt érmétől. A következő évben - országváltást követően - már Azerbajdzsánt képviselve bukott meg egy doppingteszten. A 2018-as türkmenisztáni világbajnokságon már aktuális hazájának, Romániának szerzett harmadik helyet lökésben az 55 kilósok súlycsoportjában, de a vébén adott mintájában megint tiltott szert találtak, ezért bűnhődik most a nyolc esztendőre szóló eltiltással.

Iovu az Európa-bajnoki címeit 2012-ben és 2016-ban szerezte.








EZT OLVASTA MÁR?

X