Foci-Eb: a bolgárok szerint novemberben pótolhatják a pótselejtezőt


-A A+

Emil Kosztadinov, a Bolgár Labdarúgó-szövetség alelnöke szerint még az idén megrendezik a Bulgária–Magyarország Nemzetek Ligája-playoff-mérkőzést, amit a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani.

A bolgár nemzeti együttes korábbi játékosa a trud.bg-nek elárulta, egyeztetnek arról, kell-e csökkenteni Georgi Dermendzsiev szövetségi kapitány fizetését a válsághelyzetre való tekintettel.

Mint ismert, az UEFA előbb márciusról júniusra halasztotta a válogatott mérkőzéseket, így a Bulgária–Magyarország összecsapást is, majd nemrég úgy döntött, ismét elhalasztja a találkozókat. Az új, tervezett időpont egyelőre nem ismert.

„Számítottam rá, hogy ismét halasztásra kerül sor – mondta Kosztadinov, aki tagja volt az 1994-es világbajnoki negyedik bolgár válogatottnak, amely a bronzmérkőzésen a svédektől kapott ki 4–0-ra. – Valószínűleg idén lejátsszák a mérkőzést, talán novemberben, de meg kell várni az UEFA hivatalos állásfoglalását.”

A részben budapesti és bukaresti rendezésű 2020-as Európa-bajnokságot már korábban elhalasztották, 2021-ben rendezik meg.

A magyar válogatott március 26-án Bulgária vendége lett volna Szófiában, majd a párharc győztese öt nappal később az izlandi–román összecsapás továbbjutóját fogadta volna, immár az Eb-részvételért.








EZT OLVASTA MÁR?

X