Négy hónapnyi bérükről mondtak le az AS Roma labdarúgói és stábtagjai


-A A+

Az olasz élcsapat vasárnapi közleménye szerint az érintettek március és június közötti járandóságukat nem kérik, emellett pedig bérkiegészítéssel segítik a klub azon dolgozóit, akik jelenleg az állam által adott támogatásból élnek.

„Gyakran beszélünk a Románál tapasztalható egységről, a mostani döntés is ezt szimbolizálja” – mondta Guido Fienga, a rómaiak ügyvezetője. Hozzátette, a klubvezetés tagjai is lemondtak fizetésük egy bizonyos százalékáról.

A koronavírus-járvány miatt március 9-én felfüggesztett olasz élvonal csapatai közül korábban a címvédő Juventus, a Parma és a Cagliari jelentett be bércsökkentéseket.








EZT OLVASTA MÁR?

X