Először adja el az FC Barcelona a Camp Nou nevének jogát


-A A+

A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelona hivatalos honlapján jelentette be, hogy története során először eladja a stadionja, a Camp Nou elnevezésének jogát. A befolyó összeget a koronavírus-járvány elleni küzdelemre fordítják majd.

Történelmi tettet hajt végre a Barcelona: a katalán klub még sohasem adta el a stadionja, a Camp Nou elnevezésének jogát, ez viszont megváltozik a jövőben. A klub ugyanis kedden átruházta a Barca Foundationre (a Barcelona alapítványa – a szerk.) az elnevezési jogot, és az alapítvány szponzort fog találni az 1957-ben épült stadion számára a 2020–2021-es idényre.

A szponzorációból befolyó bevételt a klub nemes célra ajánlja fel: a koronavírus kutatására, illetve a világjárvány elleni harcra. „Az FC Barcelona szükségesnek tartja, hogy ennek a humanitárius válságnak az idején az intézmény minden erőforrást felhasználjon a koronavírus-járvány és annak következményeinek elleni küzdelemre” – áll a katalán klub közleményében.

Spanyolországot súlyosan érinti a járvány, eddig több mint 20 ezer ember vesztette életét benne.








EZT OLVASTA MÁR?

X