Az UEFA arra biztatja tagszervezeteit, hogy próbálják pályán befejezni bajnokságaikat


-A A+

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kedden ismételten arra buzdította tagországait, hogy amint újra lehetségessé válik a játék, próbálják befejezni a bajnokságukat. Ugyanakkor enyhülőben a szigor azokkal szemben, akik mégis lezárnák a bajnokságukat.

A koronavírus-járvány gyakorlatilag megbénította a sportágat a kontinensen, a nemzeti pontvadászatok és kupák, valamint a nemzetközi klubsorozatok szünetelnek, a 2020-as Eb-t pedig egy évvel elhalasztották. Az UEFA már korábban is világossá tette, hogy szándéka szerint a bajnokságokat, kupákat be kell fejezni, nem pedig félbeszakítani és törölni, s reménykedik a Bajnokok Ligája, valamint az Európa-liga hátralévő mérkőzéseinek lebonyolításában is.

A szervezet mind az 55 tagországának képviselője részt vett az UEFA keddi videokonferenciáján. Döntések csak a végrehajtó bizottság csütörtöki ülésén várhatók, de ezúttal sem utalt semmi arra, hogy az UEFA irányt váltana, azaz továbbra is a szezon végigjátszását ajánlja. Ezzel együtt némileg megengedőbb volt a hangnem azokra az esetekre vonatkoztatva, ha esetleg mégis törölni kellene az idényt. „A törölt bajnokságokat megvizsgáljuk, amikor elkészül az iránymutatás a nemzetközi sorozatokban való részvételt illetően” – áll az UEFA közleményében.

Belgiumban a profi liga vezetősége április elején befejezettnek nyilvánította a bajnokságot, végleges döntés azonban egyelőre nem született, mert a klubok közgyűlésének még meg kell ezt erősíteni. Igaz, ez formaságnak tűnik, mivel a 24 profi egyesület többsége (17) már korábban az idény lezárását szorgalmazta. Nehezíti az újrakezdést az is, hogy Belgiumban augusztus végéig nem lehet tömegrendezvényeket tartani. A liga vezetőségének állásfoglalása után az UEFA rosszallását fejezte ki, Aleksander Ceferin elnök az európai kupaküzdelmekből való kizárással fenyegette meg akkor a belga szövetséget.








EZT OLVASTA MÁR?

X