Tizennyolc éve hunyt el Simon Tibor, a Fradi legendás kettese


-A A+

Tizennyolc évvel ezelőtt ezen a napon, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor, magyar válogatott labdarúgó, edző, a Ferencváros legendás kettese. A Sopron akkori edzőjét két nappal korábban olyan súlyosan bántalmazták egy budapesti szórakozóhelyen, hogy a kórházban belehalt a sérüléseibe.

 Az azóta napvilágra került információk szerint, Simon egy születésnapi összejövetelen vett részt, amikor a pezsgő nyitásakor, más vendégekre is ráspriccelt az ital. Emiatt a két társaság összeszólalkozott, a vitába beleavatkozott a szórakozóhely biztonsági személyzete is, amelynek következtében tettlegességre is sor került. Simon az utcára menekült, itt érhették a végzetes csapások, valószínűsíthetően viperával bántalmazták, majd a biztonsági emberek magára hagyták, egyik barátja hívta ki a mentőket. Eszméletét a mentőben vesztette el. Súlyos koponyasérüléssel és agysérüléssel a Szent János Kórházba vitték, ahol azonnal megoperálták. A következő két napon három koponyaműtétet is végrehajtottak rajta és bár úgy tűnt, a beavatkozások sikeresek, Simon állapota rövidesen válságosra fordult, az agyhalál tünetei jelentkeztek, és 2002. április 23-án 23 óra körül belehalt sérüléseibe.  

A legendás védő az 1985 és 1997-es időszakban háromszor nyert magyar bajnoki címet, négyszer Magyar Kupát és kétszer Szuperkupát a Ferencvárossal, illetve tagja volt a Fradi 1995/96-os szezonban a Bajnokok Ligájában szereplő együttesének. A ferencvárosi évek alatt kétszer hódította el a Fradi Futballkedvencek Kupáját (1994, 1995), szintén kétszer érdemelte ki a Fradi-szív aranymedált (1992, 1995), 1995-ben a klub örökös bajnokának választották, 1999-ben pedig Centenáriumi Aranydiplomát kapott. Halálát követően a klub visszavonultatta mezszámát, minden FTC meccsen a 23. percben bemondják a nevét, ezzel tisztelegve emléke előtt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X