Elindult a Duna teljes hosszát végigfutó magyar parasportoló


-A A+

Elindult a Duna-deltában található Tulcearól vasárnap Molnár Péter felsővégtag-hiányos ultrafutó, aki a Duna mentén futva 3000 kilométert tesz meg hat hét alatt a folyam németországi forrásvidékéig, Donaueschingenig.

A hét országot érintő, június 29-éig tartó "Európai Kék Szalag Futással" a 34 éves sportoló a magyar EU-elnökség idején elfogadott Duna-stratégia cselekvéstervére akarja felhívni a figyelmet.

Molnár Péter indulása előtt a tulceai kikötőben az MTI-nek elmondta: ahol csak lehet, a Duna-menti kerékpárutat használja és napi átlagban 71 kilométert tesz meg.

"Én a Duna mellett nőttem fel, Nyergesújfaluban. Nagyon szeretek a Duna mellett, az erdőben futni, egyéb, természethez közeli, szép helyeken, de az a hihetetlen mennyiségű ipari hulladék és szemét, amit az emberek szétszórnak a települések mellett, az eléggé elkeserítő. Ezen lehetne segíteni, csak egy kis összefogás kell" - ecsetelte a sportoló, miért tartja fontosnak, hogy a dunai országokban élő emberek tudatosabban óvják környezetük természeti értékeit.

Molnár Péternek egy születési rendellenesség következtében bal karja könyök alatt véget ér, fogyatékossága azonban sohasem gátolta meg abban, hogy teljes életet éljen. 12 éves hosszútávfutó tapasztalat áll mögötte, évek óta tervezi, hogy végigfut Európa "kék szalagja", a Duna mentén. Fél éve kezdte a konkrét felkészülést, ez alatt csaknem hatezer kilométert futott: naponta 30-40 kilométert.
A sportolót unokaöccse kerékpáron, édesapja lakókocsival követi. Molnár Péter GPS-es nyomkövetővel hitelesíti a futást, 10-15 kilométerenként találkozik a kísérőautóval. Minden 40 percnyi futás után gyaloglással pihen öt-tíz percet.

A Duna teljes magyarországi szakaszára jelentkeztek már melléje kísérők, de egyes külföldi szakaszokon is lesznek, akik hosszabb-rövidebb távon vele futnak. Június 29-én, a nemzetközi Duna Napra akar Donaueschingenbe érni.

"Az utolsó napon nem is futok sokat, csak 37 kilométert és korán indulok, hogy délre beérjek, mert aznap délben valamennyi úton lévő dunai hajó megszólaltatja kürtjét, ez egy hagyomány. Akkorra szeretnék megérkezni" - mondta az MTI-nek a Molnár Péter.
Molnár Péter paratriatlon Európa-bajnok, négyszer teljesítette az Ironmant, 27-szer a maratont, nyolcszor a 24 órás futást, egyszer pedig a 6 napos futást, utóbbin 621 kilométert tett meg.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X