Női kézilabda Eb: a románok az első, a magyarok a második kalapból várják a sorsolást


-A A+

A román női kézlibabda-válogatott az első, a magyar pedig a második kalapból várja a decemberi Európa-bajnokság csoportbeosztásának június 18-i, bécsi sorsolását.

Az európai szövetség (EHF) hírlevele szerint a románok Franciaországgal, Oroszországgal és Hollandiával, a magyarok pedig a svédekkel, továbbá az egyaránt házigazda norvégokkal és dánokkal kerültek egy kalapba, azaz egyik hazai csapattal sem találkoznak a csoportkörben.

Hivatalos, hogy a dánok az A csoportban (Herning), a norvégok a D-ben (Trondheim) játszanak majd a csoportkörben. A B csoportba (Frederikshavn) a svédek, a C-be pedig (Trondheim) a hollandok kerültek. Mivel a második kalapból a magyarok három riválisának csoportja is biztos, a válogatott csak a C-be, Hollandia mellé kerülhet majd a sorsoláskor. Mivel a második körben az A és a B, illetve a C és a D csoportok továbbjutói játszanak majd egymással, így az is következik, hogy a középdöntőben Norvégiával lesz majd azonos ágon a magyar csapat.

A csoportkör sorsolása június 18-án, 11 órakor, Bécsben lesz. Az Európa-bajnokság december 3-án kezdődne és december 20-án érne véget a döntővel az EHF jelenlegi versenynaptára szerint.

A sorsolási kalapok beosztása:
1. kalap: Franciaország, Oroszország, Hollandia, Románia
2. kalap: Norvégia, Svédország, Magyarország, Dánia
3. kalap: Montenegró, Németország, Szerbia, Spanyolország
4. kalap: Szlovénia, Lengyelország, Csehország, Horvátország







EZT OLVASTA MÁR?

X