Tokió 2020: félmillió dollárt oszt szét a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) pénzügyileg erős helyzetben van, és nem igényel külön forrásokat a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól a tokiói játékok 2021-re halasztása miatt.
A budapesti központú, de székhelyét várhatóan januártól Lausanne-ba áttevő IWF honlapján rögzítette, hogy nincs szüksége a NOB előleges támogatására, s képes önerőből segíteni saját tagországainak súlyemelő-szövetségeit. Az IWF, amelynek 2000 óta betöltött elnöki posztjáról a múlt hónapban köszönt le a 81 éves Aján Tamás, félmillió dollárt oszt szét a nemzeti szövetségek között azért, hogy kiegészítő fejlesztési támogatás formájában segítsen megbirkózni a koronavírus-világjárvány sportági következményeivel.
A nemzetközi szövetség dokumentumában leszögezte, hogy a pandémia által okozott extra terhek enyhítésére irányuló lépését "erős pénzügyi alapjai" teszik lehetővé.
Az IWF weboldalán fellelhető pénzügyi jelentés szerint a világszövetség - 4,1 millió, illetve 2,57 millió dollárnyi bevételek mellett - 2018-ban 6,5 millió dollár, 2019-ben pedig majdnem 7 millió dollár veszteséggel számolt, miközben 20 millió dolláros stratégiai tartalékot képzett a tokiói olimpiához kapcsolódó kiadások fedezésére.
A NOB az ötkarikás játékok bevételeiből az olimpiák után juttat a nemzetközi sportági szövetségeknek, az insidethegames.com szakmai portál összegzése szerint az IWF körülbelül 18 millió dollárt kapott a 2016-os riói ötkarikás játékokat követően, s nagyjából ugyanekkora summára számíthat a 2020-ról 2021 nyarára halasztott tokiói olimpia után.
- 33088 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33090 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33090 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33091 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33093 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33093 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni