Hivatalos: Carlos Sainzra esett a Ferrari választása


-A A+

A Ferrari hivatalos oldalán tette közzé, hogy Carlos Sainz Jr. váltja a csapattól 2020 végén távozó Sebastian Vettelt.

Mint írtuk, Ferrari kissé váratlanul kedd reggel megerősítette, hogy nem hosszabbítja meg Sebastian Vettel év végén lejáró szerződését, amelyet követően azonnal elindultak a találgatások, hiszen a rajtrács egyik fontos ülése vált elérhetővé. Rövidesen azonban már egybehangzó sajtóértesülések szóltak arról, hogy az olaszok csütörtökön kijelölik az utódot, méghozzá Carlos Sainz Jr. személyében.

A hivatalos bejelentésre nem is kellett sokat várni, a Ferrari nem sokkal azt követően, hogy a McLaren megerősítette a spanyol távozását, bejelentette, hogy kétéves szerződést kötött a versenyzővel.

„Nagy örömmel jelentem be, hogy 2021-től a Ferrarinál versenyzem, és izgatottan várom a csapattal közös jövőmet. Ugyanakkor előtte még van egy fontos idényem a McLarennel is, és nagyon várom már, hogy újra versenyezhessek" – nyilatkozta a spanyol pilóta. 








EZT OLVASTA MÁR?

X