Közel egymilliárd néző lesz kíváncsi szombattól a Bundesliga folytatására


-A A+

Akár 1 milliárdos nézettsége lehet a televízióban a Bundesliga szombaton folytatódó zárt kapus meccseinek.

Erről Karl-Heinz Rummenigge, a német bajnokságot vezető Bayern München elnöke nyilatkozott Sport Bildnek. A legendás labdarúgó a várható nagy nézettséget azzal magyarázta, hogy a szurkolók ki vannak éhezve a focira, és szombattól a Bundesliga lesz az egyetlen bajnokság világszerte, amelyet a tévén követni lehet. Romániában a Digi Sport több meccset is közvetít.

A német ligában - amelyben legutóbb március 11-én rendeztek mérkőzést - a koronavírus-járvány miatt az összes összecsapás zárt kapus lesz, így a szombati, Borussia Dortmund és a Schalke 04 közötti Ruhr-vidéki rangadó is: a normál esetben 80 ezer nézőt vonzó találkozón ezúttal mindössze 200-an lesznek a stadionban.

A pandémia miatt a játékosoknak és a stábtagoknak ugyanakkor számos extra egészségügyi intézkedést kell betartaniuk. Ezek között szerepel, hogy minden érintettnek két negatív koronavírustesztet kell adnia, illetve az együtteseknek egyhetes kötelező karantén-edzőtáborba kellett vonulniuk az újrakezdés előtt.

A liga csütörtöki bejelentése szerint a szezon zárásáig engedélyezik a csapatonkénti öt cserét. A kommüniké egyúttal leszögezte: az idény teljes lebonyolítása esetén lesz kiesés és feljutás az első két osztály között, illetve hogy ha szükséges, a szezon túlnyúlhat június 30-án.

Bundesliga, 26. forduló:

szombat:

  • Augsburg-Wolfsburg 16.30
  • Borussia Dortmund-Schalke 04 16.30 (Digi Sport 1)
  • Düsseldorf-Paderborn 16.30
  • Hoffenheim-Hertha BSC 16.30 (Digi Sport 2)
  • RB Leipzig-Freiburg 16.30
  • Eintracht Frankfurt-Borussia Mönchengladbach 19.30 (Digi Sport1)

vasárnap:

  • FC Köln-Mainz 16.30
  • Union Berlin-Bayern München 19.30

hétfő:

  • Werder Bremen-Bayern Leverkusen 21.30

 








EZT OLVASTA MÁR?

X