Kipihent serpákat keresnek Erőss Zsolték mentéséhez


-A A+

Nincs bevett módszer az eltűntek mentésére a Himalájában, a bajba került magyar expedíció szóvivője szerint most nagyon sok múlik azon, elég kipihent lesz-e valamelyik serpa, hogy újabb mentőakció indulhasson a két hegymászó felkutatására, hiszen ők is az életüket kockáztatják.

A bajba jutottak mentése mindig az adott helyzettől függően történik - mondta Vincze Szabolcs szerdán kora este az MTI-nek.

A magyar expedíció két hegymászója, Erőss Zsolt és Kiss Péter eltűnését szerda délelőtt jelentették be, miután a mentésükre küldött serpák sem a 7600 méteren lévő alaptáborban, sem annak környékén nem találták meg őket. A két hegymászó előzőleg sikeresen megmászta a világ harmadik legmagasabb hegyét, a 8586 méteres Kancsendzöngát. Kedd délután óta minden rádiókapcsolat megszakadt a mászókkal.

A szóvivő kiemelte: az adott helyzettől függ, indítanak-e bármilyen mentő vagy felderítő akciót az eltűntek felkutatására. A Himalájában nincsen szervezett mentés, mint például az Alpokban, ahol a Vöröskereszttől bárhol lehet segítséget kérni. "A Himalájában vagy összejön egy mentési akció vagy nem" - fogalmazott Vincze Szabolcs.

A magyar hegymászók felkutatására indított mentőakciót Kollár Lajos, az expedíció vezetője szervezte. Az alaptáborban ő dönti el, indítanak-e újabb akciót a hegymászók felkutatására. "Ez attól is függ, melyik serpa eléggé kipihent ahhoz, hogy elvállalja a mentést, hiszen az életüket kockáztatják" - hangsúlyozta a szóvivő.

A Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozatot Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László indította el a 2002-es sikeres Everest-mászás után azzal a céllal, hogy a világ mind a 14 nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsára jusson fel magyar hegymászó.








EZT OLVASTA MÁR?

X