Százmillió körüli összegért kerülhet a Barcához Lautaro Martínez


-A A+

Az FC Barcelona megállapodott Lautaro Martínezzel arról, hogy az Internazionale argentin labdarúgója csatára a spanyol bajnoknál folytatja pályafutását.

A futballszerződésekre szakosodott spanyol fichajes.com portál úgy tudja, hogy az egyezség nyomán a 22 esztendős válogatott játékos öt szezonra, évi 12 millió euró fejében költözik át Milánóból a katalán fővárosba. Bár több európai elitklub is kivetette rá hálóját, ő következetesen azt hirdette, hogy honfitársával, a Barcelonát irányító Lionel Messivel  akar egy csapatban játszani.

A mostani különmegállapodás után már „csak" a két klubnak kell megegyeznie Martínez árában. A háttérben zajló alku legutóbb ott tartott, hogy az Inter ragaszkodik a 111 millió eurós kivásárlási összeghez, míg a Barca 80-at adna a támadóért, akinek érvényes kontraktusa 2023-ig szól az olaszoknál. Keddi sajtóinformáció szerint viszont a katalán klub emelte a tétet, s 90 millió mellett egy játékost is adna Martínezért cserébe.

A csatár a szezon felfüggesztéséig 31 mérkőzésen lépett pályára az Interben, és 16-szor volt eredményes. Az argentin nemzeti együttesben eddig 17 alkalommal jutott szóhoz, és kilenc gólt szerzett.








EZT OLVASTA MÁR?

X