Magyar Kupa: a Mezőkövesd legyőzésével nyolcadszor a Honvédé a trófea
A Budapest Honvéd története során nyolcadik alkalommal diadalmaskodott a labdarúgó Magyar Kupában: a tavaly is döntős kispestiek 2-1-re győzték le a Mezőkövesd csapatát a Puskás Arénában rendezett szerdai fináléban.
A Honvéd 1926, 1964, 1985, 1989, 1996, 2007 és 2009 után emelhette ismét magasba a trófeát, amelyet ezúttal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke közösen adott át.
A fővárosiak győztes gólját az a Djordje Kamber szerezte, aki ezt megelőzően három kupadöntőben volt a vesztes csapat tagja: 2010-ben zalaegerszegiként, 2013-ban győriként, egy éve pedig honvédosként bukta el a finálét. A Budapest Honvéd kupagyőztesként a következő idényben az Európa-liga selejtezőjében indulhat, az első döntőjében szerepelt Mezőkövesdnek is megvan erre a lehetősége a bajnokságból, mivel jelenleg harmadik az OTP Bank Ligában.
Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC 2-1 (1-1)
Puskás Aréna, 10 000 néző, v.: Bognár
gólszerzők: Neszterov (33., öngól), Kamber (56.), illetve Pekár (37.)
sárga lap: Lovric (38.), Gazdag (55.), illetve Vadnai (89.), Besirovic (90.)
Budapest Honvéd: Tujvel - Batik, Kamber, Lovric - Ikenne-King (Aliji, 84., Niba 98.), Gazdag (Nagy G., 84.), Hidi, Szendrei, Uzoma - Ugrai (Kesztyűs, 79.), Lanzafame (George, 84.)
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos - Eperjesi (Farkas D., 70.), Neszterov, Pillár, Silye (Vadnai, 70.) - Cseri, Karnyicki, Berecz, Besirovic - Zivzivadze, Pekár (Jurina, 79.)
A magyar szövetség tájékoztatása szerint mind a tízezer jegy elkelt, amit a járványügyi helyzetben áruba bocsátottak. A szurkolók többnyire betartották a távolságtartást, ez alól kivételt jelentett a két kapu mögötti rész, ahol táborok foglaltak helyet. A kispestiek hazai pályán érezhették magukat, mert egyrészt egy hete már játszottak a Puskás Arénában, másrészt többen szurkoltak nekik.
Kiegyenlített első félidőt láthatott a publikum, a találkozó elején ugyan valamelyest többet volt a labda a mezőkövesdieknél, ráadásul a Honvéd térfelén, de fölényük egyetlen helyzetet leszámítva meddőnek bizonyult. A 25. percben kötelezően elrendelt ivószünetet követően fordult a kocka, akkor a piros-feketéknél volt többet a labda, és ha szerencsés körülmények között is, de megszerezték a vezetést Kamber megpattanó lövésével. A borsodiak egyenlítésére viszont alig néhány percet kellett várni, ugyanis az elődöntőben remeklő Tujvel "bevédte" Pekár 25 méteres szabadrúgását. A hibája után is bizonytalan volt Tujvel, egy lövés középre pattant ki róla, de a szünetig nem esett több gól.
A második játékrészt egyértelműen a Mezőkövesd kezdte jobban, sorra vezette a veszélyes akciókat, a Honvédnak csak a védekezésre futotta az erejéből, azt viszont hatékonyan és eredményesen tette, mert Tujvelnek nem kellett védenie sem. A Honvéd aztán első valamire való lehetőségét gólra váltotta Kamber közeli fejesével. A gól nem változtatta meg alapjaiban a játék képét: továbbra is a Mezőkövesdnél volt többet a labda, a Honvéd pedig gyors ellentámadásokra rendezkedett be, komoly helyzete viszont egyik csapatnak sem volt. A hajrára valamelyest fokozódott a nyomás a Honvéd kapuján, azonban Tujvelnek továbbra sem akadt komoly védenivalója, így a kispestiek viszonylag magabiztosan őrizték meg minimális előnyüket a lefújásig, ráadásul a csereként beállt George két "meccslabdát" is elhibázott.
"Nagyon jó, hogy idehozták a döntőt és szurkolók előtt játszhattunk. Azt gondolom, megérdemelten nyertünk. Ha sokszor nem is nálunk volt többet a labda, mégis okosabban, jobban futballoztunk, abszolút nem éreztem fáradtságot a csapaton" - mondta Pisont István, a Budapest Honvéd vezetőedzője, aki felidézte játékosként aratott első, 1989-es kupadiadalát, melyet szintén a Honvéddal aratott, egyúttal köszönetett mondott a klubnak, hogy lehetőséget adott neki vezetőedzőként.
"Jól futballoztunk, azt mutattuk, amit képviselünk. Két pontrúgásból kaptuk gólt, ez az ami fáj" - értékelt Kuttor Attila, a mezőkövesdiek vezetőedzője, aki egyúttal gratulált a győztes együttesnek.
- 33131 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33133 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33133 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33134 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33136 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33136 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni