Liga 1: két mérkőzés elhalasztásával indul újra a román labdarúgó bajnokság


-A A+

Három hónapos kényszerszünet után indul újra a hétvégén a labdarúgó Liga 1 – ha valami közbe nem jön.

A március 9-én lejátszott, gólnélküli döntetlennel zárult Medgyesi Gaz Metan–Kolozsvári CFR mérkőzés volt az utolsó hivatalos összecsapás a labdarúgó Liga 1-ben. A román hatóságok ezután a koronavírus-járványra hivatkozva felfüggesztették a bajnokságot.

Sokáig kérdéses volt, hogy a 2019-2020 idény egyáltalán a pályán dőlhet-e el. Aztán különböző forgatókönyvek láttak napvilágot: egyik szerint csak a bajnoki címért és európai kupaszereplésért versenyben álló csapatok folytatták volna a pontversenyt, egy másik szerint a teljes mezőnyt leutaztatták volna a törökországi Antalyába, ahol normális körülmények között téli edzőtáboraikat szoktak tartani a csapatok és ott bonyolítsák le a hátralevő fordulókat.

Később, ahogy a német Bundesliga példáján elindulva egyre több országban jelentették be, hogy mégis lesz foci, a Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF) is egyre inkább arra hajlott, hogy június közepén újrainduljon a bajnokság. A csapatok május közepén elkezdték az egyéni, majd kiscsoportos edzéseket, az utolsó héten pedig már felkészülési mérkőzéseket is játszottak egymás ellen.

Minden úgy tűnt, hogy szigorú járványügyi intézkedések mellett, de pénteken, június 12-én este 8 órai kezdettel, a CSU Craiova–FC Botoșani összecsapással elkezdődik a labdarúgó Liga 1 felsőházi rájátszásának 3. fordulója. A bomba csütörtökön délután robbant, amikor a mérkőzés előtti utolsó tesztelés alkalmával kiderült, hogy Petre Rădăuceanunak, a bukovinai csapat orvosának pozitív lett a koronavírus tesztje. Pár órával korábban az alsóházi rájátszásban érdekelt Bukaresti Dinamo szertárosánál is kimutatták a COVID-19 vírust.

 

A LPF végrehajtó bizottsága azonnali döntéssel mindkét találkozót elhalasztotta.

Így aztán a 3. forduló nyitánya – ha valami közbe nem jön – a szombat délutáni, fél 3-kor kezdődő kiesési rangadó, a FC Volunatari–Academica Clinceni találkozó lesz.

Ki ér oda a végén a bajnoki címhez?

A bajnoki címvédő és az idei szezon legnagyobb esélyesének számító Kolozsvári CFR haza pályán - zárt kapuk mögött - fogadja vasárnap este legnagyobb riválisát, a fővárosi FCSB-t. A két alakulatot 4 pont választja el a tabellán, így joggal állítható, hogy egy esetleges hazai győzelem esetén a vasutasok végleg leszakíthatják Gigi Becali csapatát, ugyanis a 7 pontosra növő különbségeta hátramaradó hat forduló alatt nagyon nehéz lenne ledolgozni a fővárosiaknak. Ugyanakkor Dan Petrescu csapata egy esetleges vasárnapi győzelem után se dőlhet hátra, ugyanis a FCSB-vel pontegyenlőségben levő CSU Craiova a szünet alatt edzőt váltott, a nagy tapasztalattal rendelkező Cristiano Bergodira bízták az oltyán alakulat irányítását. 

A Sepsi OSK a Román Kupára áhítozik

Az alsóházban székely-szász erdélyi rangadót rendeznek Sepsiszentgyörgyön, ahol a Sepsi OSK szombaton este hazai pályán fogadja a Nagyszebeni FC Hermannstadt csapatát. A 19 pontos háromszékiek a play out tabellájának második helyén állnak 5 ponttal lemaradva a FC Viitorul mögött. A szezon hátralevő felében Leo Grozavu csapata számára sokkal fontosabb lett a Román Kupa, ahol a hét eleji szerencsés sorsolásnak köszönhetően jó esélye van döntőbe jutni és ott kiharcolni az Európa-ligás szereplést. A Sepsi OSK ellenfele a kupa elődöntőjében a Poli Iași lesz, másik ágon bukaresti rangadót rendeznek, a FCSB és a Dinamo csap össze.   

Labdarúgó Liga 1, a 3. forduló mérkőzései
play off
CSU Craiova–FC Botoşani - halasztva
Kolozsvári CFR–FCSB (vasárnap, 20:00)
Astra Giurgiu–Medgyesi Gaz Metan (hétfő, 20:00)
Play out
FC Voluntari–Academica Clinceni (szombat, 14:30)
Sepsi OSK–Nagyszebeni FC Hermannstadt (szombat, 20:00)
Bukaresti Dinamo–Chindia Târgoviște - halasztva
FC Viitorul–Poli Iași (vasárnap, 17:00)







EZT OLVASTA MÁR?

X