Döntött az UEFA: nyolcas tornával fejezik be a BL-t és az EL-t


-A A+

A Bajnokok Ligáját Portugáliában, míg az Európa-ligát Németországban fejezik be egy nyolccsapatos tornával a kontinentális labdarúgó-szövetség (UEFA) szerdai döntése értelmében.

A negyed- és elődöntők mindkét sorozatban a szokásoktól eltérően egy mérkőzésen dőlnek el. A BL-tornára Lisszabonban augusztus 12. és 23. között kerül sor, míg az El-tornát Gelsenkirchen, Düsseldorf, Duisburg és a döntő helyszínéül is szolgáló Köln rendezi augusztus 10. és 21. között.

A BL-ben a Paris Saint-Germain, az Atlético Madrid, az Atalanta, valamint a Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig már nyolc közé jutott, a másik négy nyolcaddöntős párharc visszavágójáról még nem döntött az UEFA, hogy augusztus 7-én és 8-án azokat is Portugáliában, vagy a kijelölt hazai csapat otthonában rendezzék.

Az idei BL-döntő helyszínéül eredetileg kijelölt Isztambul a 2021-es finálénak adhat otthont, Gdansk szintén jövőre rendezhet El-döntőt.

Mint korábban írtuk, az UEFA arról is döntött, hogy a BL és az EL győztesének részvételével megrendezett Európai Szuperkupa finálének idén a budapesti Puskás Aréna ad otthont.








EZT OLVASTA MÁR?

X