Tizenegyesekkel hódította el az Olasz Kupát a Napoli


-A A+

Nem esett gól a rendes játékidőben a labdarúgó Olasz Kupa 2019–2020-as kiírásának fináléjában, így végül tizenegyesekre maradt a döntés: a Napoli diadalmaskodott, 4–2-re felülmúlva a Juventust szerda este.

A római döntőben a torinóiak jobban kezdtek, egy csúnya hiba után Cristiano Ronaldo vezetést is szerezhetett volna a favoritnak, de az eltiltott David Ospinát helyettesítő Alex Meret remekül védett. Meret a továbbiakban is magabiztos volt, és minden feladatát szépen megoldotta, igaz, a Juve nem ostromolta nagy erővel a Napoli kapuját, hiába kezdeményezett jóval többet.

Az első félidő második felére veszélyesebb lett a Napoli: Lorenzo Insigne szabadrúgásból eltalálta a kapufát, Alex Sandro remek mentéssel valószínűleg góltól mentette meg a Juventust, a veterán Gianluigi Buffon pedig Diego Demme ziccerénél, majd Insigne átlövésénél is hárítani tudott.

A második félidőben kevés helyzetet alakítottak ki a csapatok, inkább átlövésekkel próbálkoztak. A játékrész közepén Maurizio Sarri és Gennaro Gattuso is megkeverte a paklit, a Napoli cseréi közül előbb Matteo Politanónak, majd Arkadiusz Miliknek volt helyzete, ám egyikük sem tudott betalálni.

 

A hajrában egyre inkább úgy tűnt, egyik csapatnak sincs ereje és ötlete a patthelyzet feloldására, de a Napolinak egy szöglet után volt még egy meccslabdája: Politano sarokrúgását Nikola Makszimovics fejelte rá, Buffon hatalmasat védett, a kipattanót Elif Elmasz küldte vissza, de a kapus és a kapufa együttes erővel mentett! Jöhettek a tizenegyesek.

A Juventus rögtön kettőt rontott – Dybala lövését Meret védte, Danilo a kaput sem találta el –, a nápolyi rúgók viszont végig megőrizték higgadtságukat, négyből négy tizenegyest értékesítettek. Az utolsó szó Arkadiusz Miliké volt: Buffon jobbra repült, a lengyel csatár lövése balra gurult, a Napoli megérdemelten nyerte meg 0–0 után tizenegyesekkel az Olasz Kupát! Gennaro Gattuso edzőként első trófeáját nyerte meg, a Napoli 1962, 1976, 1987, 2012 és 2014 után hatodszor hódította el a kupát!

Olasz Kupa, döntő: Napoli–Juventus 0–0, 11-esekkel 4–2.







EZT OLVASTA MÁR?

X