Real Madrid: Marco Asensio álomszerűen tért vissza, Benzema megelőzte Puskást


-A A+

Álomszerűen sikerült a visszatérése csütörtök este Marco Asensiónak, a Real Madrid futballistájának, aki súlyos térdsérülése miatt csaknem egy évet hagyott ki.

A 24 éves támadó még tavaly júliusban, egy Arsenal elleni felkészülési mérkőzésen szenvedett keresztszalag-szakadást, ami miatt meg kellett műteni és hosszú hónapokig tartott a rehabilitációja.

A játékos 329 nappal sérülését követően, csütörtök este a Valencia elleni összecsapáson 1–0-s vezetésnél a 74. percben csereként lépett pályára, 31 másodperccel később pedig megszerezte csapata második gólját, a 86. percben pedig Karim Benzemának adott gólpasszt.

 

„Hónapok óta vártam erre a pillanatra, rengeteg kemény munka, áldozat és kitartás van mögötte. Ezt a gólt azoknak ajánlom, akik végig mellettem voltak ebben a hosszú folyamatban" – írta Twitter-oldalán Ansensio, akinek megpróbáltatásairól a Real Madrid hivatalos televíziós csatornája egy filmet is készített, amelyet szombat este mutatnak be.

A találkozón duplázó Benzema pályafutása 242. és 243. gólját – utóbbi fantasztikusra sikerült – szerezte a Real mezében, ezzel a klub örökranglistáján megelőzte az ötödik helyen Puskás Ferencet.

 

A királyi klub történetének legeredményesebb játékosa Cristiano Ronaldo (451), a második Raúl (323), a harmadik Alfredo Di Stéfano (308), a negyedik pedig Carlos Santillana (290).

(Nyitókép: Marco Asensio | Fotó Nemzeti Sport / AFP)








EZT OLVASTA MÁR?

X