Fed Kupa: jövő áprilisban rendezik a budapesti döntőt


-A A+

A tenisz Fed Kupa budapesti döntőjének szervezői pénteken bejelentették, hogy az eseményt idén már nem rendezik meg, az új időpont 2021. április 13–18.

A Magyar Tenisz Szövetség honlapján olvasható közlemény szerint a résztvevő csapatok és a sorsolás nem változik, a helyszín pedig a Papp László Sportaréna marad, ahol fedett salakpályán játszanak majd a világ legjobb női csapatai.

A szervezők azt írták: „a nézők nélküli rendezés nem szerepelt az opciók között", ugyanakkor a létesítmény foglaltsága miatt és az egészségügyi előírások legteljesebb megvalósíthatósága érdekében döntöttek az egyéves halasztás mellett.

 

„Ezekben a különleges időkben ahhoz, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát, úgy véljük, hogy a verseny jövőre halasztása a megfelelő döntés. Szeretnénk megköszönni partnereinknek és a magyar kormánynak a kemény munkát és az elkötelezettséget, amelyet az esemény iránt tanúsítanak" – idézte a közlemény David Haggertyt, a Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) elnökét.

„Sajnáljuk, hogy el kellett halasztani az idei Fed Kupa-döntőt, de a játékosok, a nézők és a szervezők egészsége a legfontosabb. Köszönjük az ITF belénk vetett bizalmát és nagyon várjuk, hogy folytatódjon a közös munka. Az ilyen presztízsű esemény megrendezése Budapesten erősíti azon erőfeszítéseinket, hogy fővárosunk a világ sportfővárosai között maradhasson" – mondta Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár.

A Fed Kupa-döntőt eredetileg április 14. és 19. között rendezték volna Budapesten, de a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani. A tavaly júniusi döntés értelmében Budapest három évre, 2022-ig nyerte le a Fed Kupa döntőjének rendezési jogát. A 12 csapatos finálét négy csoportban bonyolítják le, és az A-jelűben kapott helyet a magyar női válogatott mellett a címvédő francia és az orosz nemzeti együttes. A párharcok két egyes és egy páros mérkőzésből állnak, az ebben a formában 2020 helyett jövőre bemutatkozó finálé összdíjazása 18 millió dollár, amelyből 12 milliót a játékosok kapnak, hatmillió pedig a szövetségeknek jut.








EZT OLVASTA MÁR?

X