Liga 2: elutasította az UTA keresetét a Nemzetközi Sportdöntőbíróság


-A A+

Elutasította a Nemzetközi Sportdöntőbíróság az UTA labdarúgócsapatának keresetét, amelyet a másodosztályú bajnokság aktuális szezonjában gyűjtött pontszámának megfelezése ellen nyújtott be – közölte pénteken kora délután a honlapján az aradi klub.

A koronavírus-járvány miatt félbeszakított bajnokság befejezésének módjáról május végén döntött a Román Labdarúgó-szövetség (FRF), éspedig a klubok túlnyomó többségének szavazata alapján úgy határozott, hogy a meccsek felfüggesztésekor érvényes rangsor első hat helyezettje egy körmérkőzéses rájátszásban küzdjön meg a feljutásért, a többi résztvevő számára pedig lefújta a pontvadászatot (úgy, hogy kiesők nem lesznek ebben a szezonban).

Az éllovas UTA vezetősége elfogadhatatlannak tartotta azonban azt, hogy a szövetség megfelezte a csapatok pontszámát, így az eddig 11 pont előnnyel vezető piros-fehér mezez gárda fórja 5 pontra olvadt az öt fordulóból álló rájátszás előtt. Mészár Sándor, a nagy múltú egyesületet újjáalapító sportmenedzser szerint a FRF döntése igazságtalan, szabályellenes és diszkriminatív volt, hiszen azzal nem a jól teljesítők érdemeit ismerték el, hanem éppenséggel az eredménytelenek munkáját díjazták, és mentették fel őket a további sportszakmai feladatok alól.

Az UTA egy tapasztalt kolozsvári ügyvédi irodát bízott meg azzal, hogy vigye a svájci székhelyű Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elé az ügyet, a bíróság azonban a legutóbbi tárgyalási napon elutasította az aradiak érveit – erről értesítette pénteken a klubot a CAS. A Maros-parti egylet közleményében az írták, hogy amint megkapják az ítélet indoklását, további részletekkel is fognak szolgálni, addig is a csapat végzi a munkát, és megpróbálja bebizonyítani a pályán, hogy nem érdemtelenül áll a bajnokság első helyén.

A Liga 2 első két helyezettje automatikusan feljut az élvonalba, a harmadik helyen végző csapat pedig osztályozót játszhat a Liga 1 abszolút sorrendjének 12. helyezettjével. Az UTA szombaton kezdte volna hazai pályán a rájátszást a Petrolul ellen, de az ellenfél több játékosánál és stábtagjánál kimutatták a koronavírust, ezért a meccset elhalasztották.








EZT OLVASTA MÁR?

X