Arjen Robben után Wesley Sneijder is a visszatéréssel kacérkodik
Arjen Robben reaktiválódását követően újabb holland világbajnoki ezüstérmes labdarúgó lehetséges visszatéréséről ír a nemzetközi sportsajtó: eszerint a 36 éves Wesley Sneijder is azt fontolgatja, hogy felújítja karrierjét.
Az AD holland portál szerint az újrakezdést szülővárosában, az FC Utrechtnél valósíthatná meg, amelynek szerelését korábban ugyan nem viselte, de visszavonulását követően a klub vezetésében kapott szerepet, míg a székházban emlékkiállítást rendeztek relikviáiból. A holland élvonal legutóbbi, a pandémia miatt félbeszakított, majd befejezettnek nyilvánított idényében az Utrecht 25 mérkőzésen 41 pontot szerzett, amellyel a hatodik helyen zárt. A nemzetközi kupaindulástól egy győzelemre volt: az ötödik Willem II egy mérkőzéssel többet játszott és 44 pontot szerzett.
A támadó középpályás, aki - Arjen Robbenhez hasonlóan - tavaly nyáron jelentette be visszavonulását, a legsikeresebb holland csapatban, az Ajaxban kezdte pályafutását a 2002-03-as idényben. Később megfordult a Real Madridban, az Internazionaléban, majd játszott Törökországban, Franciaországban, végül pedig Katarban is. Klubkarrierje során négy különböző országban (Hollandia, Spanyolország, Olaszország, Törökország) lett bajnok, az Interrel pedig 2010-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját is.
A 2010-ben világbajnoki ezüstérmes, 2014-ben pedig világbajnoki harmadik holland válogatott színeiben - nemzeti rekordot jelentő - 134 mérkőzésen lépett pályára, s 31-szer volt eredményes.
- 33023 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33025 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33025 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33027 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33028 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33028 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni