Serie A: null-kettőről felállva fordított a Juventus ellen az AC Milan


-A A+

Kiváló második félidőt játszott az AC Milan és a Juventus a Serie A történetének legnagyobb presztízsű rangadóján. A gól nélküli első játékrész után a Juve kétgólos előnyt szerzett, de a Milan a második félidő közepén tíz perc alatt fordított.

A Juventusnak volt az első félidőben több helyzete, de a 44. percben Zlatan Ibrahimovic bevette a vendégek kapuját, igaz, lesről. A szünet után a torinóiak szinte azonnal vezetést szereztek, Rabiot révén. Sőt, az 53. percben Cristiano Ronaldo kétgólosra növelte az előnyt.

A Milan azonban egy pillanatra sem adta fel, a 62. percben Ibrahimovic értékesített egy büntetőt, négy perccel később Franck Kessie kiegyenlített, sőt, szinte következő akcióból a fiatal portugál utánpótlás-válogatott, Rafael Leão megszerezte a vezetést. Ekkor már a Milan volt lélektani előnyben, Ante Rebic pedig a 80. percben eldöntötte a mérkőzést (4-2).

A két csapatnak a mostani idényben ez volt a negyedik egymás elleni mérkőzése, s az előző hármon fele annyi gól esett, mint most a második félidőben. A Milan a legutóbbi 22, a Juve elleni meccséből csupán egyet nyert meg a rendes játékidőben. A legutóbbi 14, a Juve elleni bajnoki mérkőzéséből 13-t elveszített. Négy gólt a „Zebrák” ellen legutóbb 1989. március 12-én tudott szerezni.

Az eredmény nem befolyásolja a bajnoki címért vívott harcot, mert a második helyen álló Lazio is kikapott – maradt a Juve 7 pontios előnye.

Serie A, 31. forduló

  • Lecce–Lazio 2-1
  • Milan–Juventus 4-2

Az élcsoport: 1. Juventus 75 pont, 2. Lazio 68, 3. Internazionale 64 (30 mérkőzés), 4. Atalanta 63 (30), 5. AC Milan 49, 6. AS Roma 48 (30), 7. Napoli 58 (30).








EZT OLVASTA MÁR?

X