Horrorbaleset történt egy magyar amatőr kerékpárversenyen


-A A+

Tömeges bukás történt vasárnap az 1. Gella Kupa amatőr országúti kerékpárversenyen, mintegy 50 résztvevő esett el.

A velo.hu portál közösségi oldalán az alapító Szilasi László, aki maga is részt vett a viadalon és belekeveredett a bukásba, arról tudósított, hogy a nagyjából 200 fős mezőnyben következett be a baleset, az első körben, három kilométerrel a rajt után a Tótvázsony és Balatonszőlős közti lejtmenetben, közel 70 kilométer/órás sebességnél.

„Sok versenyen láttam bukást, de itthon hasonlót se. Az erdő úgy nézett ki, mint egy horrorfilm. Vér mindenhol, törött bringák tömkelege” – írta Szilasi, aki szerint nagyjából ötvenen estek el a jó minőségű úton, ő maga is a patakmederbe zuhant, ám zúzódásokkal és „ripityára tört sisakkal” megúszta.

Az MTI érdeklődésére Szilasi – aki a Tour de Hongrie versenyigazgatója és a Giro d'Italia magyarországi nagy rajtjának sportszakmai vezetője – azt mondta: szerinte ez az utóbbi húsz év legnagyobb magyarországi kerékpáros versenybalesete. Úgy tudja, a mentőautók és helikopterek folyamatosan dolgoznak, értesülései szerint legalább húsz sérült van, közülük néhány súlyos.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek megerősítette: a balesetben 19-en sérültek meg – 17 férfi és 2 nő – akik zömében zúzódásos sérüléseket szenvedtek, de többüknél felmerült a csonttörés vagy az agyrázkódás gyanúja is. A mentők a helyszínre két mentőhelikopterrel és kilenc mentőautóval érkeztek, a sérülteket az ajkai, a veszprémi és a székesfehérvári kórházakba vitték – tette hozzá.     

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője arról tájékoztatott: a baleset egy zártkörű verseny előre egyeztetett útvonalán történt. A résztvevők a kijelölt utak teljes hosszán jogosultak voltak közlekedni az úttest jobb oldalán, a nagyobb bolyokat autós és motoros rendőrök is kísérték.

(Címlapfotó: Pexels.com)








EZT OLVASTA MÁR?

X