Neymar öt évre aláírt a Barcához


-A A+

Öt évre szóló szerződést írt alá hétfőn Neymar az FC Barcelonához, mely várhatóan a jövő héten mutatja be hivatalosan brazil labdarúgóját. Véget ért a kétéves versenyfutás a 21 éves brazil csodagyerekért, Neymarért. A Santos csatára az FC Barcelonába igazol.

A 21 éves csatár, aki eddig a Santosban játszott, azt megelőzően szignálta Brazíliában a megállapodást, hogy az angolok és a franciák elleni barátságos mérkőzésekre, illetve a Konföderációs Kupára készülő válogatott edzőtáborába elutazott volna. "Ezzel lezártnak tekintem az átigazolást ehhez az olyannyira különleges klubhoz" - közölte saját Instagram-oldalán.

A Barcelona nem megerősített hírek szerint 35 millió eurót fizet a játékosért, aki évi hétmillió eurót fog keresni. Más értesülések szerint a Barcelona utolsó ajánlata 28 millió euróról szólt. Ügynöke, Wagner Ribeiro szerint Neymar lesz a Barcelona egyik legjobban fizetett játékosa.

"Kevesebbet keres majd, mint Messi, de jövedelme közel lesz ahhoz, amit Kaká (a Real Madrid brazil játékosa) eltehet. Neymar a harmadik vagy negyedik lesz a Barca fizetési listáján" - nyilatkozott a Gazeta televízióban.   

A Santos szombaton jelentette be, hogy elfogadta az FC Barcelona és a Real Madrid ajánlatát is Neymarért, így a szupertehetségként számon tartott csatár maga dönthette el, melyik spanyol elitalakulatnál folytatja pályafutását, ő pedig a katalán klubot választotta. Neymar vasárnap a Flamengo elleni mérkőzéssel búcsúzott klubjától, s könnyekkel küszködve annyit mondott, hogy az elválás nem végleges, vissza fog térni.

„Neymar olyan, mint Justin Bieber. Sztár a youtube-on, macskapisi a valóságban” - így jellemzte Joey Barton, az angolok futball-fenegyereke a Santos sztárját. De az extravagáns külső, a pofátlan tizenegyesek és a gyerekes gólörömök mögött valójában rendkívüli tehetség áll. Hiszen valami oka csak van annak, hogy ügynökének, Wagner Ribeirónak , a játékos 20 éves kora óta rendre nagyobbnál nagyobb ajánlatokat kellett elutasítania.

Az idei átigazolási szezonra azonban biztossá vált távozása. Négy nagy csapat versengett érte: a Barcelona, a Real Madrid, a Chelsea és a Bayern München. Pár hete már úgy tűnt, leszerződtette az utóbbi, ám a bajorok hivatalos weboldalukon ezt nyomban cáfolták. A legújabb hír azonban igaz, a brazil csatár a Barcelonát erősíti majd.

Kérdés, hogyan fog beilleszkedni Neymar inkább önző játéka a tiki-takába, a gyors passzokra építő katalánok játékába. Érkezésével ráadásul a Villa-Pedro-Alexis Sanchez trió egyik tagja biztosan átigazolási listára kerül.

A brazil válogatottban Neymar 32 meccsen eddig 20-szor volt eredményes. A világbajnokságot egy évvel korábban felvezető, tehát heteken belül kezdődő Könfoderációs kupán kulcsfontosságú játékos lehet, Gansóval alkothatják majd a csapat motorját.

2011-ben őt választották Dél-Amerika legjobb játékosának, ebben az évben hódította el a Puskás-díjat is, amit a Flamengo elleni szólógóljáért kapott. Háromszoros brazil aranycipős; ennyiszer lőtte ő a legtöbb gólt az összes hazai sorozatban. 2011-ben 11 éves szerződést kötött a Nike-val, idén a SportsPro magazin a legpiacképesebb játékosnak választotta, megelőzve Lionel Messit (2) és Cristiano Ronaldot (8).








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X