Nemzet Sportolója: Faragó Tamás lesz a tizenkettedik


-A A+

Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázót javasolták a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának szerdán.

A 67 esztendős sportoló  háromszor állhatott dobogóra olimpián, 1976-os aranyérme mellett 1972-ben ezüst, 1980-ban pedig bronzérmet szerzett a magyar válogatottal, amellyel 1973-ban vb-t, 1974-ben és 1977-ben pedig Európa-bajnokságot nyert.

A választásra jogosult tizenegy tag szerdán dönthetett arról, hogy kit választ új tagnak, közülük kilencen jelentek meg személyesen a sportállamtitkárság Hold utcai székházában megtartott ülésen, Bíróné Keleti Ágnes és Balczó András telefonon adta le szavazatát, de a voksolás titkos volt.

A döntés után Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tájékoztatta a sajtót a jelölt személyéről, kiemelve, hogy már az első körben eldőlt a szavazás, hiszen Faragó Tamás megkapta a szavazatok több mint ötven százalékát. "Nagyon jó döntés született, mert Faragó Tamás ma is aktívan dolgozik a vízilabdasport utánpótlásában, sőt oktatóvideó-sorozatot is közzétett az interneten" - mondta az államtitkár.

Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja elmondta: több mint nyolc jelölt neve került szóba, köztük a vízilabdázók közül Faragó mellett Bodnár András is. "Faragó Tamás mellett szólt az is, hogy pályafutása után edzőséget vállalt, a női vízilabda válogatottat világ- és Európa-bajnoki címig vezette, a mai napig ott van az uszodában és oktatja a kicsiket, ezért én is őt támogattam" - fűzte hozzá a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, aki örült annak, hogy a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György június 17-ei halálával megüresedett helyre a vízilabda tudott olyan személyt kínálni, aki érdemes a Nemzet Sportolója címre. "Faragót Szabó Tünde államtitkár értesítette a jó hírről, nagyon boldog volt, teljesen meghatódott, és azt mondta, hogy már alig várja hogy találkozzon szeretett klubtársaival" - mondta Schmitt Pál.

A sporttörvény alapján mindig a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tagra, akit a sportért felelős államtitkár terjeszt fel, majd a jelöltről a kormány dönt. A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is meghatározó szerepet töltött be a magyar sportéletben. A Nemzet Sportolója jelenleg Balczó András, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Monspart Sarolta, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Varga János.








EZT OLVASTA MÁR?

X